2015. december 25., péntek

2015. – Év- és önértékelés

Úgy érzem, mindenféleképpen össze kellene foglalni ezt a 2015-öt, becsomagolni és kötni rá egy szép masnit, aztán eldönteni végre, hogy gondosan elteszem-e őt az emlékek vitrinébe, vagy inkább kidobom az ablakon, úgy ahogy van. Szóval, lássuk.

Az év első fele, januártól kezdve egészen június-júliusig mindenképpen dobogós helyezést ért el nálam. Kezdődött az irtó izgalmas és érdekes könyves dologgal, amikor is lázasan dolgoztunk azon, hogy a Tükörlelkek hajóját megfelelő módon vízre tegyük és útjára engedjük. Maga a szerkesztés és az előkészületek roppant érdekes és tanulságos folyamat volt számomra, és teljes szívemből örültem annak, amikor száz százalékos pozitív érdeklődéssel reagáltatok a borítóra, a történetre, a könyv feelingjére már akkor is, amikor még nem is került a könyvesboltok polcaira. Aztán eljött az idő, amikor a júniusi Könyvhétre megjelent a regény, és jó páran eljöttetek a Vörösmarty térre, hogy találkozzunk és aláfirkanthassam a könyveteket. Nem győzöm úgy kétezredszerre is hangsúlyozni, milyen sokat jelent nekem, ha eljöttök egy ilyen dedikálásra. Köszönöm, szívem mélyéről, tényleg.


A nyár másik tetőpontja mindenféleképpen a VOLT Fesztivál. Igaz, egy huszonnégy órát sem töltöttem el Sopronban, de úgy távoztam onnan reggel hat órakor, mintha nem csak egész nyárra, hanem egész évre feltöltődtem volna energiával. Élőben látni azokat az előadókat, akik tini korom óta formálják az ízlésemet és a gondolkodásomat, nos, az mindig megdöbbentő és csodálatos. Slash, Paddy and the Rats, Brains, és persze azokról a bandákról nem is beszélve, akiket még a nyár folyamán láttam Budapesten. Új törzshelyet avattunk a haverokkal, egyértelműen a Budapest Park vált a kedvenc szórakozóhelyemmé, pedig azt hittem, semmi nem előzheti meg az A38 hajót. Vannak emlékek, amelyeket gondosan elraktározok a fejecskémben, olyanok, mint amikor egy Brains koncert után együtt táncoltunk pár olvasómmal, vagy amikor a Hiperkarma után hajnali fél kettőkor szakadó esőben buliztunk a legjobb afterparty rockválogatásra, amit csak fel lehet vonultatni. Ja, és ha már Hiperkarma: Bérczesi Robival is összefutottam és köszönetképpen az inspirációért, amit több mint egy évtizede kapok tőle folyamatosan a zenéjén keresztül, adtam neki egy Tükörlelkeket, és nagyon aranyosan megköszönte. Imádtam azt az estét.




Ősszel történt valami, olyasmi, mint amikor egyre próbálod fényesíteni az ablaküveget vagy a tükröt, aztán egyszer csak, amikor nem is gondolnál rá, hirtelen megreped. Oda lesz az egész, megkeseredik a hangulatod, és nehezen tudod rávenni magadat, hogy újra egésznek lásd azt a fényes felületet, mert már nem is látszik olyan fényesnek, ráadásul egyre csak pókhálósodik a törésvonal. Ez így van, megtörténik, hullámvasút az élet. Sokat tanultam magamról az elmúlt évben, és ha önmagamba nézek, ugyanolyan vegyes érzelmekkel jövök ki a helyzetből, mint amilyen ez az év lett így a végére. Egyrészt baromi büszke vagyok magamra amiatt, amit elértem: az írás, a könyvek, a befektetett munka, az életmódváltás és a fogyás. De közben rájöttem, hiába hittem azt, hogy kellően kiábrándultam már a tündérmesékből, még mindig van mit faragni a naivitásomból. Minden esetben, mindig a legjobbat próbálom meglátni az emberekben, és esküszöm, ez a naivitás fog egyszer a sírba tenni. Számomra ez életforma, gondolkodásmód, és egyik percben ez nagyon jó és nagyon helyes, a másikban pedig azt kívánom, bár ne lennék ilyen, mert sokszor fog ez még fájni, valószínűleg egyre többször és egyre jobban. Mondom ezt úgy, hogy tudom, az alaptermészetemet senki kedvéért nem fogom megváltoztatni. Na, ezen még dolgozunk, kíváncsi vagyok rá, mi lesz belőle.

A jövőre nézve: nagyon, nagyon, nagyon várom 2016-ot. Hihetetlenül izgalmas év lesz. Egyrészt, jön végre az Interferencia, amit még szeptemberben fejeztem be, de sajnos nem tudott megjelenni idén karácsonyra. Jönni fog 2016 első felében. Ugyanúgy, mint a Tükörlelkek folytatása. Most ezt írom, amikor van rá energiám, ezzel foglalkozok, mert nagyon fontos számomra, hogy kerek egész történetet hozzak össze Kriszti és Orsi számára. Mellette már gondolkozom az újabb regényötleteken, és alig várom, hogy ezekre koncentrálhassak. Aztán ott van még egy másik, igazi szerelemprojekt, ami jelenleg előkészületi fázisban van, és rettenetesen sokat jelent nekem, nagyon várom, mi lesz belőle. Erre legkorábban talán majd februárban visszatérünk.

Furcsa ez az időszak, az óév lezárása és egy új időszak kezdete, mert igazából ezek mesterséges határvonalak, az élet nem úgy van, hogy átkoccintom magamat egy üveg pezsgővel 2016-ba, és onnantól kezdve majd minden más lesz. Olyan ez, amikor a természeti övezeteket áthúzzák egy országhatárral, és az erdő egyik fele ebben az országban marad, a másik pedig a másikban, pedig nem lehet őket széthasítani és elválasztani egymástól, nem olyan egyszerű az. Szóval azt hiszem, egy csomó emléket és érzelmet át kell vinnem az új évbe, és majd inkább akkor tekintem őket lezártnak és akkor csomagolom be őket, amikor majd látom, miben teljesednek ki. Nem erőszakolhatom meg a saját érzéseimet, nem lehet mindent rendbe tenni december 31-re. És ne felejtsük el, hogy van olyan csodás dolog, ami csak nemrég kezdődött, télen, és szintén átviszem az új évbe, mert alig várom, hogy kiteljesedjen. Hát, ennyit a határokról. Paul se hisz bennük, én se fogok.

Ja, és januárban 24 éves leszek. Furcsa. Nagyon furcsa. Állandó az érzés bennem, hogy ennyi idő alatt sokkal többet is megtehettem volna, de azt hiszem, ez a maximalizmus már sohasem fog elmúlni, hozzám tartozik. Inkább kihasználom, mert van ennek jó oldala is, sőt.

Nincs fogadalmam a jövőre nézve. Terveim vannak. Azok sokkal biztosabbak számomra.

Szóval, gyere 2016, várlak!

DC xx

2015. október 4., vasárnap

Koncertbeszámoló: a Middlemist Red-jelenség


A nyár elején találkoztam először a Middlemist Red nevével, amikor az Index címlapsztoriként hozta le, hogy bizony van itt nekünk négy fiatal magyar srácunk, akik csupán 2012-ben alakultak, a legidősebb tagjuk csak 24 éves, de azt rebesgetik, nemzetközi színvonalat képviselnek, és mindenféle zenei versenyt megnyertek; ergo ők a fiatal magyar rockszcéna nagy reménységei. Elmentem az A38-as koncertjükre, hogy kiderítsem, miről is van itt szó.

Na jó, ez a méltatás nagyon csinosan hangzik, de mi lesz ha végig is hallgatom az első és eddigi egyetlen korongjukat, a Supersonic Overdrive-ot. Az lett, hogy bejött a dolog. Nyers, kiforratlan és mégis egyszerűségében jó, a pszichedelikus rockra kevésbé fogható hallgatóságnak talán kicsit unalmas, de kétségkívül egyedi, friss, üdítő, mindenképpen figyelemre méltó. Ám, mint azt tudjuk, egy új bandánál (a nem újaknál is, még akkor is, ha ezt az öregek hajlamosak elfelejteni) az igazi teszt az, hogy megfelelnek-e élőben, a közönség előtt.


Persze, hogy megfelelhetnek, ha a nyarat is végigturnézták a legnagyobb zenei fesztiválokat érintve. Ennek ellenére még csak most volt szerencsém először látni őket, október elején az A38-on. Az előzenekar a Panel Surfers volt, akik egy 8-10 dalból álló punkos, szörfös rock n’ rollos műsorral próbálták feltüzelni a közönséget. Miután lementek a színpadról, azonnal megkezdődött a Middlemist Red cuccának összeszerelése; már az is szimpatikus számomra, hogy igaz, voltak segítőik, de a banda tagjai maguk rakták helyre a felszerelést. Nem húzták az agyunkat, nem várakoztattak sokáig; amikor a vizes palackok is a helyükre kerültek és a színpadot lassanként ködbe vonó füst meghozta az elvarázsolt hangulatot, felvonult a Middlemist Red négy tagja.

Nincs egyszerű dolga annak, akinek mindössze egy EP-nyi meg egy albumnyi anyaga és ideje van arra, hogy meggyőzze és szórakoztassa a közönséget. Hát, engem bizony megvettek kilóra. Az egész koncertnek olyan a hangulata, mintha egy másik univerzumba repítettek volna el bennünket, ahol furcsamód a mai pszichedelikus rockzene és a The Beatles képes egy nyelvet beszélni. Hogy mindezt egy ilyen fiatal tagokból álló csapat hozta össze, egészen elképesztő. A hangzásvilág ahhoz hasonlítható, mintha fognánk a Led Zeppelint, a Muse-t, és a Kasabiant, összeráznánk őket, és visszamennénk a debütáló albumuk idejébe, amikor a tagok átlagéletkora nem több 22-nél. Egy élő show alatt már csak be kell öltöztetni őket tetőtől talpig feketébe, de bármennyire is azt várná az ember, hogy így emós hangulatot árasztanak magukból, tévedés. Képtelenség egyhelyben végigállni a koncertjüket, annyira fiatalos, friss, néhol húsbavágóan egyszerű és kemény, néhol légiesen finom, könnyed dallamokat csalnak ki a gitárokból.

Forrás: felonline.hu

Mondanám azt, hogy a csapat lelke az énekes-gitáros Nóvé Soma és Papp Dávid gitáros kettőse, de ez nem igaz, mert Deli Soma basszusgitár-játéka szintén üde és hangulatos harmóniákkal teli, nagyban hozzájárul az elvarázsolt atmoszférához, amit a banda zenéje teremt, és persze Ürögdi Ábel (dob) tökéletesen passzol ehhez az elvont hangzáshoz. Az egyes dalok alatt végigvonuló lassú, ámde erőteljes, már-már ősi szertartásos ütemekre emlékeztető dob, kiegészülve Soma basszusával valami egészen új értelmet ad a röviden, de hatásosan közbeékelt, visszafogott betéteknek.

Okosan építették fel a setlistet, egy-egy lassabb, melodikus darab után (Sundowner, Overseas) mindig felébresztettek minket egy igazán belevaló rockos dallal; nem mintha unatkoztunk volna. Amikor felcsendült az egyik nagy közönségkedvenc, az Alas, a csajok rögtön sikításrohamba kezdtek. A Single Switcheroonál pedig mindenki egy emberként énekelt és táncolt, mivel ez az a dal, amivel anno igazán megfogták a jó hallással rendelkező, egy kicsit is a zenéhez értő hallgatóságot. Egy The Black Angels feldolgozást is hallhattunk, a Don’t Play With Gunst. Le a kalappal Nóvé Soma előtt, aki viszonylag rövid idő alatt (amióta nagyobb közönség előtt koncerteznek) megtanulta, hogyan tartson szemkontaktust az embertömeggel, és habár a kötetlen kommunikációt a közönséggel még gyakorolni kell, azért Soma megdicsérte a szőke pultost, aki állítólag „az első pultos lány, aki kívülről tudja a szövegeinket”. Kedves gesztus volt, nem minden frontember vesz ilyet észre. Számomra a show egyik legemlékezetesebb része az volt, amikor a Black Lips alatt a srácok hangszereket cseréltek, és így nyomták le a punkos beütésű nótát. Jó ötlet, egy kicsit felrázza a hallgatóságot, meglepetésszerű, spontánnak tűnik, még ha előre lebeszélt elemről is van szó. Az utolsó előtti dal, az Aanimal abszolút kedvencemmé vált, és a közönség énekléséből és mozgásából ítélve nem voltam ezzel egyedül. A dal gerincét, mint a legtöbb darabnál, sejtelmesen felhangzó gitárjáték alkotja. Papp Dávid egyszerű, torzított hangokat szólaltat meg, nem cifrázza túl, mindig pontos marad, és ott durvul be, ahol kell, ezzel megadva a dalok ívesen hullámzó témáit. A sajnos rövidre sikeredett koncertet (mivel egyelőre nincs túl sok daluk) a visszatapsolás után a Multicoloured Drive zárta, egy igazán belevaló sláger. Ha a Single Switcheroo nem győzi meg az embert, ez a dal biztos sikert ér el. Díjnyertes videoklip készült hozzá, és bevallom őszintén, amikor először láttam a klipet és hallottam a dalt, nehezen hittem el, hogy itt magyar zenéről beszélünk.


Pedig ez az igazság, egy újabb fiatal banda tűnt fel a magyar rock színterén, és nagyon örülök neki, hogy vannak még olyan emberek, akik azzal foglalkoznak, hogy megtalálják az áradatban az igazi kincseket, kiemeljék a megszámlálhatatlan átlagzenekar csődületéből, és csiszolgatják-gondozzák őket. Kell az ilyen üde, friss vér a magyar zenébe, el kell hinni, hogy a fiatalok zsebében ott van valami nyers, romlatlan tehetség és egy lelkes vízió, amit – ha megvannak az eszközeik hozzá – szívesen eljuttatnának a szélesebb közönséghez. A Middlemist Red élő koncertje újabb bizonyíték volt erre. Ha valakinek van egy szabad órácskája, és ezek a srácok koncerteznek a környéken, egészen nyugodtan menjen el, nézze meg őket: egy elvarázsolt, alkoholmámorhoz hasonlító, bódítóan dallamos, fiatalosan lüktető élményt kap, amit nem felejt el egykönnyen.

DC xx

2015. szeptember 21., hétfő

Minitippek szárba szökkent írópalántáknak #9

A Twitteren elkezdtem egy rovatot, amit #minitipp névre kereszteltem, és amit azoknak a lelkes, kezdő íróknak ajánlok, akik blogot vezetnek, fanfictionöket írogatnak, regényen dolgoznak, vagy csak úgy általában szeretnek írni. Nem vagyok profi az írás terén, én is voltam kezdő, sőt, még annak is tartom magam, de írtam és olvastam már annyit, hogy tudjak mit átadni az írópalántáknak.
Meggyőződésem, hogy a jövő nagy írói ott bujkálnak a hangzatos álnéven működő bloggerek között, és hogy nem idősebbek tizennégy, tizenöt éveseknél. Elsősorban nekik írogatom ezeket a minitippeket: a Twitteres 140 karaktert betartva ezek rövidke, apró tanácsok, meglátások, írástechnikai tippek. Itt is elindítom a rovatot, ám itt 5 minitippet írok egy bejegyzésbe, de egyenként kibontom őket, hogy érthetőbbek legyenek. Remélem, ha csak egy hangyányit is, de segítek a fiatal tollforgatóknak. :)


41. A főhősnek mindig kell egy cél. Az írásod első harmadában derüljön ki, miért küzd, mire vágyik. Az olvasó szurkolni akar érte!
A főhős attól főhős, hogy ő áll a cselekmény középpontjában, de ennél még fontosabb, hogy a történet során el akar érni valamit. Lehet, hogy még ő sem tudja, hogy mit. Talán egy bizonytalan, útját kereső emberünk van, aki nem tudja, milyen módon, de mindenféleképpen nyomot akar hagyni a világban – ez máris egy cél. Máris tudunk szurkolni neki. De amíg ezt nem mondja ki, vagy nem fogalmazódik meg benne, az olvasó nem tud azonosulni vele, így egyszerűen unalmasnak fogja találni. A történet során vele akar maradni és át szeretné érezni a főhős élethelyzetét, döntései súlyát, érzelmeit, stb. Valaminek motiválnia kell, valaminek el kell indítania benne a bizonyítási vágyat, vagy éppen a változtatásra való hajlandóságot. Ha sokáig húzod az elején azt, hogy kiderüljön, a főhős mit akar elérni, az olvasó összezavarodik, esetleg otthagyja a történetet. Lehet egészen konkrét elképzelése, célja: „be akarok pasizni”, „meg akarom szerezni ezt a munkát”, „le akarok fogyni”, vagy éppen általánosított, nem egyértelmű álmai is lehetnek: „csak túl akarom élni ezt az évet a gimiben”, vagy „változtatni fogok az ilyen-olyan hozzáállásomon”. Akkor lesz hiteles a főszereplőd, ha vannak vágyai, álmai, és ezek közül kiemelkedik az, amelyik miatt kibontakozhat a cselekmény.

42. Nem létezik rossz ötlet vagy történet, csupán kidolgozatlan. Higgy a sztoridban, és dolgozz rajta tudatosan sokat!
Ha van egy alapötleted, ami sablonosan hangzik, még nem kell feltétlenül a kukába dobnod. Teszem azt, vegyünk egy klasszikus „új városba költöztünk, új sulit kell elkezdenem” szituációt, amiből rengeteg létezik. Ha ragaszkodsz ehhez a sémához, ki kell találnod valami olyan pluszt, amitől ez a sztori más lesz, mint a többi. Ehhez pedig elég sokat kell agyalnod. Ki kell dolgoznod minden egyes motívumot, hogy érdekes legyen. Ha egy történet ismertetőjét olvasom, és az első két mondat arról szól, hogy új város+új suli, elunom magam. De a következő mondatban jöhet egy olyan infó, amitől hátast dobok. Például kiderül, hogy ebben a suliban valami titkos szekta működik, nem is beszélve arról, hogy mellesleg 2050-ben játszódik a történet. Minél több egyedi vonást és meghökkentő motívumot csempészel bele egy szokványos alapötletbe, annál ütősebb lesz a sztori.



43. Totális ötlettelenségben szenvedsz? Lopj saját magadtól! Mit álmodtál legutóbb? Turbózd fel, és írj egy jó történetet belőle.
Az írók számtalanszor merítenek ihletet az álmaikból. Miért ne tehetnéd meg ezt te is? Alakítsd át az álmot egy frappáns novellává, vagy akár dolgozz ki belőle egy teljes regényötletet. Vegyél el belőle, tegyél hozzá, zavard még jobban össze, vagy éppen bogozd ki az álmot írás közben. Jó móka! Arról nem is beszélve, hogy önismereti gyakorlatnak se utolsó; eleve tudat alatt született álomképekből dolgozol, és nagyon érdekes, végül milyen cselekményt kerekítesz ki belőlük.

44. Érdemes olyan ütősen lezárnod egy-egy részt, vagy egy fejezetet, hogy az olvasó kíváncsi legyen a folytatásra!
A falkaparós fejezetvég: amikor az olvasó hajnali háromkor is a te nevedet átkozza, mert a falat kaparja a kíváncsiságtól és az izgalomtól, és még mindig nem tud aludni, mert el kell kezdenie a következő fejezetet. Nagyon jó eszköz a figyelem fenntartására, a cselekmény lüktetésének felgyorsítására, de vigyázz azzal, hogy ne használd állandóan. Kellenek a szép, kerek, megnyugtató lezárások is, amikor az olvasó elégedetten ér a rész vagy a fejezet végére. Érdemes 2-3 fejezetenként betenni egy falkaparós fejezetlezárást. Ha pedig blogról beszélünk, ahol heti rendszerességgel publikálod a fejezeteket, ez kiváló eszköz arra, hogy felcsigázd, valamint megtartsd az olvasókat.

45. Mindig legyen nálad egy jegyzetfüzet! Bármikor jöhet egy jó ötlet, és ha épp nem ülsz gép előtt, valahogy le kell jegyzetelned.
Pár évvel ezelőtt még azt hittem, képes vagyok megjegyezni a legújabb ötleteimet, és ráérek kibontani, levázlatolni őket később. Csakhogy ha például egy regényen dolgozol, a legapróbb részletek is fontosak a cselekményszál felépítésében és a karakterek jellemének ábrázolásánál, és ezeket bizony nem lehet mindig fejben tartani. A legbiztosabb, ha mindent leírsz – még mindig mehet utána a kukába, ha végül nem fogod felhasználni. A szó (a gondolat) elszáll, az írás megmarad, ilyen egyszerű.

DC xx

2015. augusztus 31., hétfő

Zárjuk a nyarat, nyissuk az őszt!

A nyáron nem hoztam valami eget rengető mennyiségű bejegyzést a blogra, ennek legfőbb oka, hogy el voltam havazva, sokat írtam, sokat szervezkedtem és dolgoztam. Annyit azért szeretnék megmutatni nektek, hogy mi mindent sikerült véghezvinnem, megcsinálnom ezen a nyáron. Összegzem kicsit az elmúlt két-három hónapot, mert szerintem nem semmi nyár volt az idei. :)

Szóval 2015 nyarán sikeresen megtörténtek velem a következők:

- 4 év után újra eljutottam a VOLT Fesztiválra Sopronba
- Eljutottam egy csomó jó banda koncertjére: Brains (2x), Irie Maffia (2x), Slash, Punnany Massif, Paddy and the Rats (2x), Quimby, Hollywood Rose
- Kint voltam a júniusi Könyvhéten a Vörösmarty téren
- Ugyanitt és ugyanekkor megjelent a harmadik regényem, a Tükörlelkek
- Dedikáltam Budapesten és Baján is
- Rengeteg cukormókus olvasóval felvettük a kapcsolatot élőben és a a neten keresztül
- 90%-osan készre hoztam az eddigi talán leghosszabb regényemet, az Interferenciát
- Elkezdtem írni a Tükörlelkek folytatását



-  Abnormális mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottam, odafigyeltem az egészséges étkezésre, mellette sportoltam heti 2-3x
- Belefogytam az egy számmal kisebb gönceimbe
- Elolvastam 11 könyvet (nagyon kevés, de inkább írtam, mint olvastam a nyáron)
- Rendbe hoztuk a fogorvosommal azt a fogat, amivel 5 éve küzdök
- Személyesen is megismerkedtem újabb jófej magyar írókkal, úgy mint: Csekő Ákos, Szabó Tünde, A. M. Aranth
- Életemben először ittam whisky-kólát, és felettébb jól éreztem magam tőle
- Életemben először kibírtam az augusztus nagy részét allergia elleni gyógyszer nélkül
- Életemben először válaszoltam karakterinterjús kérdésekre (jó móka volt, katt érte ide)

Összességében hálás vagyok ezért a nyárért. Ha valami még eszembe jut, feltétlenül kiegészítem a listát. :)

Az ősztől igazából azt várom, hogy legyen még több időm írni, bár ez nem ilyen egyszerű, az élet sok tekintetben, így vagy úgy mindig közbeszól. Vannak ám hosszútávú terveim is, a Tükörlelkek második része után is lesz mit írnom, egyre több ötletem van. Szeretném itt is megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a drága olvasóknak a támogatást, az olvasásokat, a szép szavakat, amiket nap mint nap kapok tőlük valamelyik közösségi oldalon. Imádás van, gyermekeim, csúcsszuperek vagytok! Nem is tudom, hol lennék nélkületek.



Aki suliba megy szeptembertől, ne féljen, inkább próbálja meg a változás éveként kezelni ezt a tanévet, és tűzzön ki maga elé hosszú és rövidtávú célokat. Egy tipp: fogj egy papírt, és készíts egy listát arról, mi mindent szeretnél elérni a tanév vagy a félév végére. Reális, elérhető célokban gondolkodj, de ne felejts el merésznek lenni, egy kicsit álmodozni! Sose feledd: ha az álmaid nem ijesztenek meg, az azt jelenti, hogy nem elég nagyok! Év végén vedd elő a papírt, és nézd meg, mi mindent sikerült megvalósítanod a céljaidból. 

Végül sok szeretettel ajánlom a tavalyi sulikezdős cikkemet, amiben a tanulás tanulásáról írtam, és talán sokatoknak iránymutatást jelent majd az évkezdés útvesztőjében. Hajrá, csak pozitívan, csak okosan, csak kitartóan! Ja, és ne felejtsetek el SOKAT olvasni! Ugye ezt nem is kell külön mondanom? :) Inkább ezt mondom: feladatot kaptok tőlem, egy kihívást. Legyen az egyik célotok ebben az évben az, hogy megszerettetitek egy iskolatársatokkal az olvasást. Ehhez pedig ITT kaptok tippeket.

Gyönyörű őszt kívánok nektek, drága gyermekeim! 

DC xx

2015. június 7., vasárnap

Könyvhét 2015. beszámoló – egy mennyei hétvége


Az idei Könyvhét igazán különleges volt számomra: a jobbnál jobb friss megjelenések mellett, amik közül jó párat beszereztem, a Tükörlelkek is ekkor debütált, ráadásul egy dedikálást is tartottunk szombaton. Csütörtöktől egészen szombatig szól a beszámolóm, volt mit írnom mindegyik napról. Már itt is előrebocsátom: KÖSZÖNÖM!


Június 4. csütörtök: a megjelenés napja

Az egész azzal kezdődött, hogy reggel kopogó eső hangjára riadtam fel. Rögtön pánikba estem: „Basszus, hát eláznak a könyvek kint a Vörösmartyn!” :D Tiszta ideg voltam egészen addig, amíg meg nem láttam egy megnyugtató képet a Facebookon az Európa Könyvkiadótól, amin látszott, hogy milyen szépen betakargatták a könyvecskéket a standok berendezése közben, és talán nem ázik el az a sok szép könyv kint a téren. :)
Ott folytatódott, hogy Wee írt nekem molyon, mert épp akkor pakolgatta ki a boltban a Tükörlelkek példányokat. Na, ez indított be mindent, szóval, ahogy tudtuk, szedtük a sátorfánkat a tesómmal, és elballagtunk két könyvesboltba is, hátha szembejön velünk egy-két Tükörlelkek, és körülbelül 4 órára a Vörösmartyra is odaértünk. Gyönyörű napos idő, kis szellő, a 116-os standnál, a Cicerónál pedig jó kis árnyék várt minket. Messziről is kiszúrtam a hatalmas Tükörlelkek plakátot/megállítótáblát, és majd’ kiesett a szemem, alig akartam elhinni, mekkora. :D Ray rögtön le is kapott, ahogy együtt pózolunk a kiadó standja előtt.



Megcsodáltuk a standnál a könyvet, minden lehetséges szögből lefotóztam, kiörömködtem magam, biztosan megijedtek tőlem egy páran a környéken. Ezek után Ray magamra hagyott, de nem kell ám engem félteni egy könyvekkel megtömött tér kellős közepén, feltalálom magam! :D A legviccesebb az egészben, hogy céltudatosan indultam el: megkeresem a Fumax kiadót, kell nekem a Széthullott birodalom 2. része. Kétszer jártam körbe a teret, Fumax sehol. Na, itt valami nem stimmel. Akkor inkább vissza a főhadiszállásra, a Ciceró legalább egy biztos pont. Ja, hogy a Fumax ott van közvetlenül mellette, és én nem látom a fától az erdőt? Jól van. Akkor megtámadjuk. Szerintem kicsit megizzasztottam szegény Holló-Vaskó Petit, mert, annak ellenére, hogy már rég kinéztem magamnak a Tövisek királyát, közöltem vele, hogy győzzön meg, miért is akarom én ezt most annyira megvenni. :’D Higgyétek el nekem, páratlan élmény, amikor Honorous Jorg Ancrath királyt kilóra akarják eladni neked egy Teleshopos reklámra hajazó spontánelőadással. :) Aztán gyorsan meglátogattam a Főnix kiadót is, és amint a képen is láthatjátok, csupa gyönyörűséggel tértem haza...




Június 5. péntek: koncert!

A péntek a spontaneitás jegyében telt, ugyanis én elterveztem, hogy a dedikálás előtti délutánt és estét készülődéssel, izgulással, és gép előtt ülős idővel fogom eltölteni. Aztán kiderült, hogy az V. kerületi BelFeszten este Irie Maffia koncert lesz, szóval nem volt kérdés, elmegyünk-e. Ez volt a nyár első igazi bulis estéje, az első koncertem az idei fesztiválszezonban; azért éreztem magam fenomenálisan, mert az Irie azon zenekarok egyike, akik folyamatosan inspirálnak, és az egyik dalukat meg is említettem a Tükörlelkekben. Jót tett ez a buli a lelkecskémnek így a könyv megjelenésekor. :) Nem is lehetett volna ennél tökéletesebb az este, ám a koncert után a többiek elcsaltak a Főzdefesztre, ahol isteni meggyes sört ittam! :) Hajnali fél háromkor kerültem ágyba, egyáltalán nem így terveztem a dedikálás előestéjét, de szerencsére olyan emberkékkel vagyok körülvéve, akik gondoskodnak róla, hogy egyszer-egyszer kénytelen legyek hallgatni a spontán esték hívószavára. :)



Június 6. szombat: az őrület napja és a dedikálás

Aki járt már kint a Könyvfesztiválon vagy a Könyvhéten egy szombati napon, jól tudja,  miért nem túlzás az őrület napjaként emlegetni ezt az időszakot: tömegnyomor, 30 fok, könyvek, dedikálások, könyvbemutatók, koncertek, könyvek, könyvek, könyvek! :) Ebben a hihetetlen forgatagban találtuk meg egymást Szabó Krisztivel, akitől megkaptam az egyik fordítását ajándékba, a The DUFF c. könyvet, nagyon örültem neki! Ráadásul Szpisják Blankát is megtaláltam, akit viccen kívül a Könyvfesztivál óta keresek, és végre tudtunk pár szót beszélni.
Háromnegyed háromkor már tűkön ültem a tér közepén, vártam szépen a soromra, és közben megérkeztek a szüleim is. A tesóm felhívott, és közölte, hogy már egy páran sorban állnak Tükörlelkekkel a kezükben. Uram isten! This is really happening! :D Ám csak pontban háromkor ülhettem le az asztalhoz, és vehettem kézbe a tollat. Hihetetlenül nagyon-nagyon örültem az olvasóimnak, az én drága Gyermekeimnek! Elképesztő volt… Valakit sikerült felismernem, valakit csak azután tettem helyre a fejemben, miután elárulta a molyos vagy Twitteres nevét, volt olyan is, aki már az első könyvem óta kitart mellettem, és eljött, hogy találkozzunk, volt, akit még nem ismertem, és megszeppenve jött oda hozzám, és lehet, hogy egy kicsit megijesztettem, mert túlcsordult örömmel fogadtam. :D Olyan könyvet is dedikáltam, amiben ott figyelt a könyvjelző az utolsó harminc oldalnál, mert a drága olvasó már aznap elolvasta majdnem az egész könyvet, és lelkesen mesélte nekem, hogy Orsi a kedvence. :) Nagyon-nagyon boldog voltam, és még most is az vagyok. Fantasztikus érzés, hogy a regény karakterei szépen lassan, egyenként megtalálják az olvasókat és belopják magukat a szívükbe. Hivatalosan is elengedtem Orsi és Kriszti kezét, most már bárki megismerheti Kornélt és Olivért, Pault, Vikit, Esztert… Furcsa, mert ők egytől egyig az én gyermekeim, és ez talán túlzás, de ilyen lehet az, amikor anyaként elengeded a gyerkőc kezét a suli első napján.



Napok óta folyamatosan azt érzem, hogy legszívesebben átölelném az egész világot, és ez az érzés a dedikáláson tetőzött. Igazán köszönöm annak, aki eljött hozzám, és már most, a megjelenés után 2-3 nappal imádja a könyvet. Nem is kérhetnék ennél többet.
No, de itt még nem ért véget a nap, mert hiába az örömmámor, még mindig az őrület szombatjáról beszélünk, és nekem húsz percem volt arra, hogy még időben elcsípjem Vivien Holloway-t és Kleinheincz Csillát egy dedikálás erejéig. Wee mindig cukiságokat ír nekem dedikáláskor! :) Csilla pedig a csücsköm szíve, mert szinte végig ott volt mellettem a Tükörlelkek megjelenéséig, és jobbnál jobb tanácsokkal lát el a mai napig, amit nagyon köszönök neki. Meg persze a dedikálást is!
Este 6 órára újfent a Ciceró standjánál találtam magam, és megismerkedtem Szabó Tündével, a Balla Adrienn c. sorozat szerzőjével. Egy közös képet is összehoztunk, méghozzá egymás könyvének társaságában. :D



Összességében elmondhatom, hogy ezt a hétvégét, az idei Könyvhetet nagyon nehéz lesz elfelejteni, és soha nem is szeretném, hogy feledésbe merüljön, mert túlzás nélkül életem egyik legszebb hétvégéje volt. Köszönöm mindenkinek, aki ilyen csodássá tette számomra!


DC xx

2015. június 1., hétfő

Könyv- és teamánia: Tea Book Tag

Könyvmániás és teamániás vagyok – szerintetek hogy éreztem magam, amikor rátaláltam erre a tagre? :) Köszi az ötletet a Three Points of View-nak, innen csentem el a teázós taget. Vágjunk is bele.




Instant tea, avagy a legrövidebb könyv, amit idén olvastál 

Vivien Holloway: Mesterkulcs

Ez a könyvecske komoly 77 oldalas, de az a 77 oldal pontosan elég arra, hogy az embert beszippantsa a gőzgépek és tolvajok jövőbeli New Yorkja. Gyorsan a végére lehet érni, mivel adott egy gyakorlatias tolvajlány, Winie, aki természetes ellenségének tartja az estélyit meg a magas sarkút, és bármikor szívesen legurít a torkán egy adag whiskey-t, és ezért nem lehet nem szeretni. Szerencsére egy kisregény sorozatról beszélünk, úgyhogy Winie Langton története korántsem ér véget ezzel a rövidke irománnyal. Hangulatos steampunk sztori, családról, becsületről, egy kis humorral megfűszerezve. Instant kikapcsoló történet. :)


Zöld tea, avagy egy könyv zöld borítóval

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Ez a történet elérte azt, hogy elkezdtem érdeklődni a japán kultúra iránt, és minél többet tudok róla, annál jobban a szívemhez nő. Alapmű, ami olyan mélyre szippant a gésák titokzatos, kegyetlen világába, hogy nem is tudod, a végén hogyan szabadulsz majd tőle.




Forró citromos tea mézzel, avagy egy könyv, ami átmelengeti a lelked 


Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Először A szilmarilokat akartam írni, de az örök kedvenc nálam, már sokszor leírtam és felhasználtam tagekben. Viszont nemrég tettem le az Ólomerdőt, aminek az olvasása közben végig ugyanaz a varázsos, elbűvölt érzés motoszkált bennem, mint amit akkor érzek, amikor Tolkient olvasok. Csilla gyönyörű írásmódja és a világ, amit megteremtett tényleg úgy melegíti fel a lelket, mint egy bögre forró tea a leghidegebb téli éjszakákon. Pont az a tökéletes benne, hogy kétélű ez a világ: káprázatos, hiszen olvasás közben te is ott lépdelsz Héterdő furcsán lélegzetelállító erdeiben, ugyanakkor életveszélyes, mert ennek a földnek a lakói korántsem emberbarátok. Akár a jéghideg téli éjszaka+forró mézes-citromos tea kombó. Elbűvölő, veszélyes mese. :)

Ötórai tea, avagy egy könyv, amit angolul olvastál 

A legutóbb angolul olvasott könyvem Hank Moody God Hates Us All-ja volt, vagyis az a történet, amit Hank Moody név alatt adtak ki, hogy igazából megteremtsék az én kedvenc fiktív íróm, a Californication c. sorozat főszereplőjének sikerkönyvét. Azért voltam kicsit csalódott, mert a sorozat alapján ennél hosszabbnak gondoltam a könyvet. De attól a színvonalat még hozta. :)


Gyógytea, avagy egy olyan könyv, amit nem élvezetből, hanem "muszájból" olvastál el

A gyógyteákat nem kell leerőszakolni a torkomon, mert önszántamból iszom és szeretem is őket. A muszájból olvasott könyvekkel is így vagyok, hiszen ezek nagyrészt kötelezők voltak, vagy általánosban, vagy a gimiben, vagy az egyetemen, és olvasás közben a legtöbbet meg is szerettem. Volt egy, amivel nem tudtam mit kezdeni, és nem is kifejezetten élveztem, ez Flaubert papagája volt Julian Barnes-tól. 


Fekete tea, avagy olyan akciódús könyv, amin soha de soha nem tudnál elaludni

Calderon 1-2. Az az igazság, hogy On Sai Calderonja egy azon kevés karakterek közül, akik sosem hagynak unatkozni. Hol a hasamat fogom a röhögéstől, hol az árnyalt politikai cselszövésekre és megnyilvánulásokra kell minden idegszálammal odafigyelnem, vagy éppen az aktuális űrben zajló csatára, vagy arra, hogy a romantikus szál meddig tud még bonyolódni. Mindkét rész a kedvencemmé vált, ezek tipikusan letehetetlen könyvek. Kevés regény hozza ki belőlem azt, hogy nem tudok tovább ülve olvasni, és le-föl járkálva kell falnom a sorokat, mert annyira izgi. :D



Jeges gyümölcstea, avagy egy igazi, hamisítatlan nyári kaland




Tracey Garvis Graves: Kötelék


Nyárinak nyári, mert egy lakatlan trópusi szigeten játszódik, de talán nem olyan könnyed, mint amilyenek általában a nyári kalandokról szóló történetek. Itt két ember túlélésért vívott küzdelme áll a középpontban, és olvasás közben te is ott vagy velük a fülledt levegőjű szigeten, ebben a kilátástalan helyzetben, és akaratlanul is kötelék fog összefűzni a két főszereplővel. Ez az a fajta jeges gyümölcstea, amiért végig kell szenvedni a szereplőkkel együtt a sztorit, ki kell érdemelni. Imádtam. :)


Kalinka Szamovár, avagy egy könyv, amit csak alkohol tudott volna elviselhetővé tenni

Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Nem szoktam olyat mondani, hogy nem szerettem vagy utáltam egy könyvet. Nem szokásom, úgy vagyok vele, hogy azzal a történettel megszenvedett valaki, időt, energiát ölt bele, és mégiscsak egy kész könyv kerekedett ki belőle. Megpróbálom megtalálni benne azt, amit pozitívumként ki lehet emelni, és kész. Szóval erre a könyvre se mondom azt, hogy nem jó, csupán, hogy kicsit fájt olvasni. Annyira szerettem volna egy laza, nem túlbonyolított, frappáns tini love storyt olvasni, de kínszenvedés lett ebből az olvasásból, mert a karakterek banális ostobaságokat tesznek, mondanak, gondolnak. A humorát néha élveztem. De sajnos ennyi.


Oké, most megyek, és csinálok magamnak egy epres-citromfüves zöld teát. Ha valakit esetleg érdekelne, igen, az a kedvencem. :D

DC xx

2015. május 13., szerda

Életmódváltás: legyen már ez a menő!

Hetek óta tervezem már, hogy írok valamit az egészségtudatos életvitelről, és bármennyire is trendinek hat ez a kifejezés, nyilván nem divatból szeretnék értekezni a témáról; inkább tapasztalatból. A saját bőrömön éreztem és érzem, mennyire fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mit iszunk, mit eszünk, és mit teszünk a saját szervezetünkkel.

Tavaly nyár végén határoztam el, hogy változtatni fogok a szokásaimon, de az ember lánya annyi mindent hall és olvas erről a dologról, hogy hirtelen azt se tudja, melyik fogyókúrába fogjon bele, vagy melyik sport lenne a leghatékonyabb a számára. Szerencsére tudtam, kihez kell fordulnom a helyes irányért (a tesómhoz), és ekkor jöttem rá, hogy itt se fogyókúráról, se órákon át tartó, kínzó edzésekről nincs szó. Itt tudatos életmódváltásról kell beszélni, és meg kell érteni, mit is jelent ez pontosan.

Azért írok erről most, mert itt a tavasz (inkább a nyár), és ilyenkor hirtelen mindenki nekifog az eszement, önsanyargató, tartós eredménnyel egyáltalán nem kecsegtető fogyókúráknak és a gyilkos edzéseknek, csakhogy a bikiniszezonra meglegyen a valamennyire elfogadható, felvállalható alak. Arról nem is beszélve, hogy egy csomó fiatal van, főleg a lányok, akik képesek az egész nyarat a szobájukban kuksolva eltölteni, mert szégyellik az alakjukat, és lövésük sincs, hogy mivel tudnának változtatni a dolgon, s akár depresszióba is zuhanhatnak. Leginkább nekik – nektek! – szeretnék segíteni. Ez az egyik oka, hogy megírtam ezt a cikket, a másik pedig az, hogy szerettem volna megosztani veletek: a tudatos életmódváltással igenis el lehet érni a kívánt eredményeket. Inkább nem mondom meg, mennyit fogytam az utóbbi hónapokban, méghozzá azért, mert nem ez a lényeges. A lényeges az, hogy amióta átálltam az egészséges életmódra, azóta:

- sokkal több energiám van, hatékonyabban tudok dolgozni
- képes vagyok nemet mondani azokra a kajákra, amikről tudom, hogy csak mérgeznék a testemet, és ez önbizalommal tölt el
- jobban érzem magam a bőrömben, szívesebben mozdulok ki otthonról
- önsanyargatás nélkül változik a testem, méghozzá előnyére, mert minőségi táplálékot veszek magamhoz

Az egészséges életmódról órákat lehetne beszélni, nem véletlen, hogy rengeteg könyvet találsz a témában, ám én megpróbálom összefoglalni a dolog lényegét egy blogbejegyzésben. Szeretnék pontokba szedni egy általános ismertetőt arról, mit szabad és mit nem szabad csinálni. Azt kell megérteni, hogy ez a dolog agyban dől el: meg kell győznöd magadat arról, hogy a fogyókúra nem jó irány, főleg nem tinikorban. Diétát, azaz tudatos étrendet kell követned, aminek egészen kisgyerekkorod óta be kellene épülnie a mindennapjaidba ahhoz, hogy egészséges legyél. Figyelem! Nem fogom használni a kövér és a vékony szavakat. Ezeknek a címkéknek nincs értelme. Itt egészséges és egészségtelen táplálkozásról, életvitelről, életminőségről van szó. Lássuk!


1. Méreg, amit mindennap megeszel, és lehet, hogy egyszer meg fog ölni

Mi az? A cukor. Ez a legfontosabb, ez a legnagyobb kapcsoló, amit át kell állítanod a fejedben: a cukor mindenhol ott van! A gyorskajában, az előre feldolgozott ételekben, még a csökkentett zsírtartalmú joghurtokban is. Attól, hogy egy terméket elláttak a „fitness” vagy a „Zsír: 0,00000001%” címkékkel, te nem dőlhetsz be nekik. Fordítsd csak meg szépen a palackot, és nézd meg, mennyi cukor van benne! Ha egy ételből kivonják a zsírokat, ehetetlen és ihatatlan íze lesz, ergo agyoncukrozzák, hogy el tudd fogyasztani. Létfontosságú, hogy tudatosan vásárolj, és mindig nézd meg, milyen tápanyagból hány gramm van egy termékben. Nem is tudod, hogy milyen irtózatos mennyiségű cukrot veszel magadhoz naponta. A cukor idővel kikészíti a májadat, elhízáshoz, cukorbetegséghez, súlyos szívproblémákhoz, istentudja, még mihez vezet. Csúnya dolgokhoz. Magyarországon körülbelül egymillió a cukorbeteg, és ez a szám napról napra növekszik. Ne akarj közéjük tartozni. Tudod, mennyi az egy napra javasolt cukorbevitel mennyisége az Egészségügyi Világszervezet legújabb, márciusi közleménye szerint? Körülbelül 25 gramm, azaz 6 teáskanálnyi. Tudod, hogy mennyi cukor van egy doboz kólában? 39 gramm, amit ha egyszerre nyomnál magadba finomítatlan cukor formájában, azonnal rosszul lennél tőle, csakhogy a kólát telepakolják olyan savakkal, amik elnyomják ezt a hatást. Ehhez még add hozzá, hogy mennyi előre feldolgozott kaját és péksüteményt eszel meg egy nap, és biztos vagyok benne, hogy a napi cukorbeviteled erősen meg fogja haladni az ajánlott 25 grammot. Égesd bele az agyadba: cukor = méreg



2. Napi 2-2,5 liter folyadék

De nem cukrozott üdítőitalokkal! Isten ments. A legjobb a víz és a tea. A víz hidratálja a szervezetedet, de nem szabad megvárnod, amíg szomjas leszel, mivel a szomjúság már egy vészjelzése a testednek. Folyamatosan kell innod napközben, 2-3 dl folyadékot magadhoz kell venned 1-2 óránként. Ha pedig teázol, a gyógyteáknak még a hatását is megkapod ajándékba. Az én személyes kedvencem a zöld tea, ami kifejezetten finom, természetes ízű, ráadásul egész könyveket írtak már a pozitív hatásairól (zsírégető, emésztésjavító, antioxidánsokban gazdag, stb.)


3. Alapvető, fontos tápanyagok, rendszerességgel

A legrosszabb, ha fiatalon, amikor még fejlődő szervezeted van, elkezdesz koplalni, vagy egy drasztikus fogyókúrát követni, ami megvonja tőled az alapvető, fontos vitaminokat és tápanyagokat, de ezzel sokszor nem is vagy tisztában, csak azt látod, hogy kevesebbet mutat a mérleg. Lehet, hogy kevesebbet mutat, de ha legközelebb leülsz enni, a szervezeted pánikszerűen kezd el raktározni, mert ki tudja, mikor jut legközelebb tápanyaghoz. Na, az rakódni fog. És elindul a libikóka, sosem találod meg az egyensúlyt. A megoldás: a rendszeresség. Napi többszöri étkezés, ami gazdag rostban, fehérjében, szénhidrátban, és vitaminokban. Hagyd ott a fehér lisztet, válts át teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérre. Sovány húsokat, szárnyasokat, és halat is egyél. Tanuld meg okosan beépíteni a zöldségeket és a gyümölcsöket az étrendedbe, mert ezekből rengeteget kell enned. A zöldséget meg lehet enni az ebédhez savanyúság formájában is, salátaként, vagy párolva. Egyél olajos magvakat is! 


4. Nassolni okosan, nem tiltólistásan

Az egyik kedvenc kajám a natúr joghurt + zab + alma/banán + dió kombó. Az aztán a kiadós, egészséges nasi. Vagy csupán egy narancs magában. Azt is meg kell tanulnod, hogy nem tagadhatsz meg magadtól semmit: ha úgy érzed, most lecsúszna egy jó nagy bögre kakaó vagy egy fél tábla csoki, csússzon! Ha a nagyi eléd teszi az ínycsiklandó, fél kiló cukrot tartalmazó sütit, nyilván nem fogsz nemet mondani rá. Mértéket tartasz, és csak 1-2 szeletet eszel meg belőle. És ezt el ne nevezd „bűnözésnek”! Ez hülyeség. Mindenkinek becsúszik egy-egy nagyobb cukortartalmú étkezés, ettől még nem fogja feldobni a talpát. Csak ne legyen rendszeres a dolog. Ha emellett egészségesen étkezel, és mozogsz egy keveset, jó úton jársz.




5. Mozogni nem megerőltetően

Elérkeztünk a mumushoz: a sporthoz. Igen, hozzájár az egészséges életmódhoz, mert a szervezetednek valahogy méregtelenítenie kell, izzadnia kell. Karban kell tartanod az izmaidat annak érdekében, hogy fenntarthass egy állandó erőnlétet, és könnyebben vedd a mindennapi akadályokat. Serkentened kell az szervezeted oxigénszállítását, ezáltal az agyad működését, és még sorolhatnám. Nem kell drasztikus, önkínzó edzésekre gondolni. Egy kis bringázás, futás, szobabiciklizés, egy órás séta a haverokkal, a kutyáddal, ilyesmiről beszélünk. Rendszeresen, heti 2-3 alkalommal, de az a legjobb, ha napi szinten csinálod, heti 1 pihenőnapot beiktatva. Fél órával kevesebbet netezel vagy annyival kevesebb tévét nézel. Szerintem ez jó kompromisszum.


Irányelveket írtam le, mert az életmódváltás nem egy program vagy egy előre meghatározott fogyókúra. Ez nem úgy megy, hogy két hónapon keresztül csinálod, aztán visszaállsz a nassolásra, vagy ilyesmi. Nem lesz mire visszaállni, mert a szervezeted átáll, jelezni fogja, hogy ez így neki tök jó, mert karban van tartva! Személyes tapasztalat, hogy egy-két hét után (semmi mást nem csináltam, csak elhagytam a cukros nasikat, kicsit mozogtam, mellé többet ittam) már egyáltalán nem kívántam az édességet. Bevallom, pár héttel ezelőtt volt egy olyan estém, amikor úgy voltam vele, betolok egy kisebb tábla csokit. Megettem az egészet, pedig nem is igazán kívántam. Az eredmény? Majdnem rosszul lettem. A szervezetem sokkot kapott a cukortól, és éreztem, hogyha nem fojtom le ezt az émelygést egy kis gyógyteával, rossz vége lesz. Végül túléltem, de egy életre szóló leckét kaptam, az tuti. Ha a szervezeted nem kívánja az egészségtelen kaját, miért akarnád felesleges cukorral mérgezni?

A tested a saját templomod. Ha mindent, mindent elveszítesz az életben, barátokat, családot, munkát, tetőt a fejed felől, szóval mindent… a tested még mindig ott van, abba kapaszkodhatsz. Egy életen át kell együtt élned vele. Miért mérgezed? Tényleg csak ennyit érdemel? A chipszet, a csokis müzlit, a kólát, a nutellát, meg a mekis kaját? Hát így bánsz te az otthonoddal?

Életmódváltásra, egészségre fel!

DC xx

2015. május 12., kedd

Dedikálás az Ünnepi Könyvhéten

A Könyvhétre jelenik meg a legújabb könyvem, a Tükörlelkek, egy Magyarországon játszódó ifjúsági regény. Ekkor lehet majd először kapni, csak a Könyvhét után vándorol majd el a könyvesboltokba.

Ennek alkalmából az Ünnepi Könyvhéten (június 4-8.), pontosabban Budapesten, a Vörösmarty téren, szombat délután (június 6.) dedikálok a könyv kiadója, a Ciceró Könyvstúdió pavilonjánál.

Szóval június 6-án szombaton, délután 15 órától 16 óráig (tovább is, ha vagytok) ott fogok csücsülni, és lelkesen várok mindenkit, aki szeretné, hogy aláfirkantsam a saját példányát. :)

Ha gondoljátok, hozzátok nyugodtan az eddig megjelent két könyvemet is (Fénytörés, Szabadesés, Dora Craiban név alatt), szívesen aláírom.

Az írói Facebook oldalam: http://www.facebook.com/pappdoraofficial



DC xx

2015. május 11., hétfő

Tükörlelkek teljes borító és fülszöveg


Szép hatefőnk van... :)



(katt a képre a nagyításhoz!)


Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek.

A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben...


DC xx

2015. május 9., szombat

Tükörlelkek borító


Rövid és velős leszek. :)

Tükörlelkek megjelenés továbbra is: Ünnepi Könyvhét, 2015. június 4-8., Ciceró Könyvstúdió.

Dedikálni is fogok a Vörösmarty téren, valószínűleg szombaton, hozom majd a pontos infókat.

Íme a borító. Hamarosan mutatom az egészet, fülszöveggel együtt. Ha jók lesztek... :)




DC xx

2015. május 2., szombat

Internet, avagy a pokol egyik bugyra

Friss élmény számomra a Cyberbully c. film Maisie Williams (a Trónok harca Arya Starkja) remekelő főszereplésével. Csupán pár órája néztem meg, de úgy gondoltam, írok a filmben feszegetett témáról egy blogbejegyzést, hátha így még többen felfigyelnek rá. Ha csupán egy-két emberke nézi meg a filmet, már célt ért a küldetés.

Felgyorsult világunkban természetes, hogy az ujjaink oda vannak pillanatragasztózva az okostelefonokhoz, hogy minden egyes pillanatunkat megosztjuk a Facebookon, Twitteren, Instán. Ezzel nincs is semmi gond; mindenki azt oszt meg ebben a hatalmas, virtuális térben, amit csak akar. Én inkább arról szeretnék írni, ami szerintem manapság az internetes megosztásokkal kapcsolatban felmerülő egyik legfontosabb kérdés:

Hogyan őrizzük meg az egyediségünket, egyéniségünket a kommentek halmazában és a névtelen kommentelők által vezetett birkacsordában? Hogyan leszünk képesek megítélni, érdemes-e belefolyni egy netes vitába? Milyen stílus ragad át ránk a kommenthuszárok, lehúzó, trollkodó hozzászólások áradatában? Mi számít példamutatónak, kire hallgassunk, kire legyintsünk? Menőnek számít a trollkodás? Milyen következményekkel jár, ha valakinek beszólok a neten? Egyáltalán, ha elmondom a kissé kritikus véleményemet, az már beszólásnak számít? Ma már mindenki lehet kritikus? Kire hallgassunk?



Egy kérdésnek indult, de rengeteg lett belőle, mert bizony ez egy öngerjesztő ördögi kör, és a mai srácok sajnos ebben élnek. Megállítani nem lehet, a következményekkel számolni elkeserítő, a megelőzés felesleges energia- és időpazarlás. Akkor miért is írok most erről? Mert hiszem, hogyha sokszor elmondunk valamit, akkor az megragad. Mi az a valami, amit bele szeretnék ültetni az emberek agyába?

Úgy beszélj, úgy bánj másokkal, ahogy te is elvárnád másoktól, hogy veled beszéljenek, hogy veled bánjanak.

Ha ezt az egyszerű elvet magadévá teszed, máris megtetted az első lépést afelé, hogy ne válhasson belőled cyberbully, azaz a neten keresztül másokat lelkileg és/vagy pszichésen bántalmazó ember.

Elég csak abból kiindulnom, amit nap mint nap tapasztalok a fiatal, szárnyaikat bontogató írópalánták blogjain, a hozzászólásokban, vagy a blogos csoportokban: az értelmetlen, porig alázó, bántó lehúzás. Ó, én egyáltalán nem annak vagyok a híve, hogy gügyögve-fejetsimogatva vigasztaljuk a 12-13 éves írócskákat, akiket lehúztak a gonosz kommentelők. Nem, én annak vagyok a híve, hogyha egy neten közszemlére tett írásban hibákat találok (kezdő íróknál rengeteget fogok), akkor azt normális emberi hangnemben mondom el az írójának, és alternatívát hozok fel, példákat mutatok neki, segítek abban, hogy helyrehozhassa a hibáját. Hogy minek nincs abszolút semmi értelme? Kinevetni, kigúnyolni, megalázni, széjjelcincálni, lehülyézni, lenézni a másikat, aki hibázott. Ugyanis a folyamatábra így néz ki:

Megírja –> közzéteszi –> ocsmány stílusban a földbe tiporják, mert egetrengetően rosszul ír –> ha nincs acélból a lelke (általában nincs), úgy a megalázó kritika miatt depressziós lesz –> előbb-utóbb pszichológushoz kerül/elkezd gyógyszereket szedni/megvágja magát/stb., a fantáziádra bízom.

Hogy én ezzel azt mondanám, ne kritizáljunk másokat? Ó, dehogy! Egyáltalán tisztában vagyunk a kritika fogalmával? A szakmailag hozzáértő, építő jellegű véleménynyilvánítással? Igen, az kell, arra nagyon is szükség van, mert mindenkinek kell egy útmutató, segítő kéz, hogy fejlődhessen. Csak az irányt kell megmutatni, nem kell végig fogni a kezét, meg még jöhetnék itt Morpheus-féle klisékkel, de a lényeg egy és ugyanaz: ha értelmes hangnemben, kulturált, civilizált módon reagálunk AKÁRMIRE az interneten, azzal MINDIG többet érünk el, és MINDIG építünk, mint hogyha ocsmány, lehúzó stílusban csillogtatnánk meg a sokszor nem is annyira hozzáértő tudásunkat.

Sokat nem kérek, csak annyit, hogy mielőtt dühből vagy heccből vagy hirtelen felindulásból akarnál gyorsan reagálni valamire, várj egy percet, vegyél egy mély levegőt, és képzeld magad elé azt a szerencsétlent, akinek csak az ikonja van előtted, de valahol az ország/világ másik felén perceken belül magába zuhan a te kommented stílusától. Lehet, hogy végérvényesen elmegy a kedve attól, amiben éppen bizonyítani szeretne. Most még hibázik, mert fiatal. De lehet, hogy tíz év múlva az egyik legtehetségesebb lehetne belőle a területén. Arról nem tehet, hogy tinikorában érzékeny lelkületű. Arról viszont te tehetsz, ha lerombolod ezt az éppen csak megalapozott, álomként dédelgetett szellemvárat.

Gondold meg még egyszer.

És nézd meg ezt a filmet. :)


DC xx

2015. április 18., szombat

Találkozó és dedikálás a Könyvfesztiválon

Jövő héten lesz egy ilyen nagyon kedvelt és szeretett rendezvény a fővárosban, ahol sok, ismétlem, SOK kiadó, könyv, szerző, és könyvbarát gyűlik egybe. Ez most egy igencsak nem hivatalos leírása volt a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, amit idén április 23. és 26. között rendeznek meg.

Idén nem dedikálok hivatalosan a Könyvfeszten, de hülye lennék kihagyni, hogy találkozzunk, ha már ti is eljöttök az eseményre. Egyszóval kitalálunk egy időpontot és egy helyszínt a Millenáris területén belül, ahol egy páran összegyűlhetünk, és beszélgethetünk. Ott szívesen dedikálok, és viszek magammal Fénytörés és Szabadesés könyvjelzőket is. Ennyit tudok garantálni, a könyveimből extra példányokat sajnos nem tudok vinni.




Úgy képzeltem el, hogy ezt a találkát szombat délutánra szerveznénk. Az én romantikus lelkem úgy szeretné, hogy a napsütéses 20 fokban (aha, persze, majd meglátjuk) kiülünk a park egyik szegletébe egy arra a célra kitalált, leterített pokrócra vagy akármire, és trécselünk egy kicsit. Tudom, hogy ezen a napon rengeteg dolgotok van, mert mással is szeretnétek dedikáltatni vagy találkozni, ezért ha valaki csak 2 percre ugrik be hozzánk egy köszönés és egy dedikáció erejéig, őt is szívesen látjuk.

Én ott leszek a Millenáris füves parkjában (valószínűleg a D épület és a tó közti részen) április 25-én szombaton délután 13:30-tól 14:30-ig, és aki ebben az órában beugrik hozzám, leül mellém, vagy akár szívesen trécsel egy órát, hogy megismerje a többieket is, nagyon sok szeretettel várom! :)

Találkozzunk ott!

DC xx

2015. március 30., hétfő

Az író nevében

Szerettem volna egy bejegyzést szánni arra, hogy tisztázzam ezt az igazi név-művésznév/írói álnév témát, bár nem tudom, mennyire sikerül benneteket felhomályosítanom ezzel kapcsolatban, mert még nekem se teljesen világos a kép. :) Szóóóval…

2011-ben jelent meg a Fénytörés és a Szabadesés, Dora Craiban álnév alatt. Én szerettem volna egy különlegesen hangzó, picit talán titokzatos nevet, ha már egy borongós romantikus fantasy történethez kell passzolnia. A Craiban egyébként a craban szóból ered, ami Tolkien kitalált univerzumában szürketünde nyelven annyit tesz, hogy holló. Ha már olvastátok az első két könyvemet, szerintem nem kell magyarázni, miért választottam pont ezt a szót, de annyit azért elárulhatok, hogy ez a madár régóta az egyik kedvenc szimbólumom, jelképem, hiszen oly sok jelentést társíthatunk hozzá: rögtön eszembe jut róla a gótikus irodalom, a misztikus hangulat, a sötétség, a szabadság, de a bölcsesség forrása is. Sokrétű, izgalmas, veszélyes, imádni való! Ezért kedvelem én a hollókat, és ha holló, akkor már legyen kövér (:D), így megkerestem a szó sindarin megfelelőjét (Tolkien munkássága számomra példaértékű, naná, hogy az egyik, általa kitalált nyelvhez folyamodtam), és eljutottam a craban-hoz. Kicsit angolosabb hangzást szerettem volna kölcsönözni neki, így lett ebből a végén Craiban. Ráadásul sötét színű hajam van, a hollós dologra ez is csak rásegít. :)


Szeretem ezt a nevet, viszont az elmúlt hónapokban rengeteget agyaltam azon, hogy talán máshogy kellene kezelnem ezt a kitalált nevet. Elvégre a következő regényem, a Tükörlelkek már a saját nevemen (Papp Dóra) fog megjelenni. Elhatároztam, hogy a Magyarországon játszódó történeteimet mindenképpen a saját nevem alatt szeretném megjelentetni. Emellett én még tervezek fantasyt írni; nagyon izgalmasnak találom, hogy minél több műfajban próbáljam ki magam, és arra is látok esélyt, hogy a későbbiekben még használjam a Dora Craiban nevet. A Helena-trilógia harmadik részét természetesen még ehhez a névhez szeretném kötni.

Szóval jött az elhatározás, hogy a Dora Craibant egyelőre meg fogom hagyni egy internetes- és blogger névnek. A Twitteren, a Molyon, és itt a blogomon is ezen a néven ismertek már mióta, és úgy gondolom, ez maradhatna így. Egyelőre. Aztán meglátjuk, mi lesz a tervemből...

Jennifer L. Armentrout blogján olvastam, hogy szerinte az írók mindig is izgi témának találták azt, hogy egy másik név alatt alkossanak, és sokan képesek egy teljesen új személyiséget kitalálni ahhoz a bizonyos álnévhez, csakhogy a bőrükbe bújhassanak az írás során. Úgy érzem, ez rám nem érvényes, én nem szeretnék szerepet játszani, egyelőre önmagam akarok maradni, szóval nyugodtan hívjatok Dórának, DC-nek, Dora Craibannek, hallgatni fogok rá. :)

Miközben írtam ezt a bejegyzést, eszembe jutott egy régi The 69 Eyes szám... :)



DC xx (az aláírás, amit szándékozok megtartani ^^)

2015. március 2., hétfő

Új regény: Tükörlelkek

Sziasztok!

El sem tudjátok képzelni, mennyire vártam már, hogy megoszthassam Veletek ezt a totálisan überfantasztikus hírt. Az elmúlt hetekben úgy kellett leszíjaznom a bezsongott agyamat és az ujjaimat, hogy ne nyissak új bejegyzést, amiben kikiabálom az univerzumba, hogy mi minden történik a háttérben. Az írás hátulütője: vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudsz azonnal megosztani azokkal, akik a leginkább kíváncsiak lennének a fejleményekre. De most már itt vagyok, és nem húzom tovább az időt: képzeljetek hozzá egy mély, drámai basszust, esetleg idegölő, Psychós hegedűt, dobpergést, cintányért, vagy akármit…

Idén a könyvesboltok polcaira kerül a legújabb regényem, a Tükörlelkek. Nem is akárhogy: a saját nevemen fog megjelenni, ami azt jelenti, hogy aki eddig Dora Craibanként ismert, annak most szépen bemutatkozom. A Papp Dórára is hallgatok. :)

Első körben csak annyit mondanék a sztoriról, hogy ez egy itthon játszódó ifjúsági regény. Ha majd a kezetekben tartjátok, sokkal egyszerűbb lesz megérteni, miért alakult úgy, hogy az igazi nevemen jelenik meg a könyv; ez egy olyan sztori, aminél szerintem szükséges felvállalni mindazt, ami valós. (Kicsit sem hangzik idegesítően titokzatosan, tudom.)


Itt is szeretném megköszönni mindazoknak, akik tavaly, amikor még csak blogregényként létezett a Tükörlelkek, lelkesen olvasták a történetet, és biztattak az írásra, gyakran érdeklődtek a folytatás felől. Fogalmatok sincs, mennyire hálás vagyok ezért. Minden egyes kattintásért, oldallátogatásért, hozzászólásért, minden kedves szóért. Szuperek vagytok, egytől egyig! :)

Egyelőre ennyi. Hogy ne maradjatok le a fontos infókról, kövessetek Facebookon, Twitteren, vagy Molyon. Mindhárom oldalon igyekszem aktív lenni, és kiírni, ha valami fejleménnyel tudok szolgálni. Ezen kívül a Tükörlelkek Facebook oldalát is érdemes figyelni.

Én most hihetetlenül örülök, hogy végre megírhattam ezt a bejegyzést. Remélem, egy kicsit Ti is örültök, hiszen Nektek írok, és már annnnnnnyira kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok szólni a végeredményhez!

Majd jövök, addig is legyetek rosszak!

DC xx

2015. február 27., péntek

Minitippek szárba szökkent írópalántáknak #8

A Twitteren elkezdtem egy rovatot, amit #minitipp névre kereszteltem, és amit azoknak a lelkes, kezdő íróknak ajánlok, akik blogot vezetnek, fanfictionöket írogatnak, regényen dolgoznak, vagy csak úgy általában szeretnek írni. Nem vagyok profi az írás terén, én is voltam kezdő, sőt, még annak is tartom magam, de írtam és olvastam már annyit, hogy tudjak mit átadni az írópalántáknak.
Meggyőződésem, hogy a jövő nagy írói ott bujkálnak a hangzatos álnéven működő bloggerek között, és hogy nem idősebbek tizennégy, tizenöt éveseknél. Elsősorban nekik írogatom ezeket a minitippeket: a Twitteres 140 karaktert betartva ezek rövidke, apró tanácsok, meglátások, írástechnikai tippek. Itt is elindítom a rovatot, ám itt 5 minitippet írok egy bejegyzésbe, de egyenként kibontom őket, hogy érthetőbbek legyenek. Remélem, ha csak egy hangyányit is, de segítek a fiatal tollforgatóknak. :)


36. Ne kispályázz, ha kiadónak küldesz kéziratot! Mellékelj önéletrajzot, és szinopszist is, ami egy oldalban bemutatja a sztoridat.
Ha kiadásra szántad a sztoridat, nem árt, ha határozott fellépéssel keresel meg egy kiadót. Ezalatt azt értem, hogy akár e-mailben, akár postán küldöd el az írásodat, a (teljes!) kézirathoz mellékelj egy önéletrajzot, és egy 1-2 oldalas szinopszist is. Borítótervekkel és próbafülszövegekkel felesleges vesződnöd; ha kiadásra kerül a műved, ez nagy valószínűséggel úgysem a te reszortod lesz. Neked ebben a fázisban az a feladatod, hogy meggyőzd a szerkesztőt arról, érdemes egyáltalán végigolvasnia az írásodat! Ezt pedig csak úgy lehet, ha a szinopszisban végigvezeted a sztorid cselekményét. Igen, spoilerekkel együtt. Látnia kell, hogy érdekes a bonyodalom, hogy eredeti ötleteid vannak, és jó a befejezés. Így nagyobb esély van rá, hogy beleolvas a kéziratodba. Ráadásul, ha egy rövid önéletrajzszerűségben bemutatkozol, és leírod, miért érdekel az írás, miket írtál eddig, mit szeretnél elérni ezen a téren, még a személyiséged is felkeltheti az érdeklődését. Őszintén: mit veszítesz egy jó bemutatkozással és egy szinopszissal? Semmit. A sztoridat nem fogják ellopni. Erről bővebben ITT olvashatsz.

37. Aranyszabály: ne legyen felesleges mondatod! Minden egyes szó tegyen hozzá a sztoridhoz, ne rizsázz, ez nem egy verselemzés!
Valamikor évekkel ezelőtt találkoztam először ezzel az aranyszabállyal; amikor konkrétan kijelentették, hogy nem maradhat sallang az írásomban. Felnyitotta a szememet, azóta teljesen máshogy írok! Talán ez volt az egyik leghasznosabb írástechnikai tanács, amit valaha kaptam. Egy novella, egy regény, vagy bármilyen írás attól lesz élvezhető, ha csak úgy pörögnek egymás után a mondatok, nincs unalom. Na, de ezt ne tévesszük össze az akciójelenetekkel, mert nem erről beszélek. Az olvasó rendező mivoltáról már írtam az egyik tippben; arról, hogy a fantáziája segítségével képes kitölteni a lyukakat, a sorokat, amelyeket te nyitva hagysz. Nem kell egy szereplő minden egyes cselekedetét leírnod. Tényleg fontos tudnunk, hogy kiment reggelizni a konyhába? Hozzátesz ez a cselekményhez? Több lesz tőle a sztori, kell a dramaturgia miatt? Nem? Hát akkor kukába azzal a mondattal, vagy az egész bekezdéssel! Én azt akarom tudni, mikor indul már el a suliba, és mi lesz a következő bonyodalom. Tér- és időkezelés. Van, hogy nem kell leírni azt a reggelit. Van, hogy létfontosságú, hogy részletezzük, mert olyan érzelmi állapotot akarunk átadni vele (mondjuk feszültséget akarunk fokozni), amit az olvasónak elengedhetetlen átélnie. De egy teljesen felesleges reggelit nem akar megenni! :)



38. Úgy érzed, valami nem stimmel egy mondattal, de nem jössz rá, mi az? Olvasd fel hangosan! Segíthet megoldást találni.
Leírtál egy mondatot, ami valahogy nem lett az igazi. Kicsit sántít, de meg nem tudnád mondani, miért. A megoldás? Olvasd össze az előző két mondattal, méghozzá hangosan! Mindjárt máshogy fogod látni a dolgokat.

39. Van különbség gondolatjel és kötőjel között, ne keverd a kettőt!
Többfajta kötőjel létezik, és érdemes őket tudatosan használni. Az írás folyamán talán a leggyakrabban a gondolatjelet használod, ami a párbeszédek jelölésére van, és arra, hogy egy-egy gondolatmenetben egy röpke pillanatra megálljunk, és értelmezést, kiemelést fűzzünk hozzá a mondandónkhoz – maga a gondolatjel neve is erre utal. Még egy funkciója a közbevetés, ez akkor fordul elő, amikor egy mondatba beékelt szót, szókapcsolatot, vagy tagmondatot zárójelbe tennél, de teheted gondolatjelek közé is.
A gondolatjel nem összekeverendő a kötőjellel! Kötőjelet nem használhatunk párbeszéd jelzésére, kizárólag a kötőjeles szókapcsolatokhoz, egyes összetett szavakhoz, ikerszavakhoz, pl.: olykor-olykor, sebbel-lobbal, stb. A kötőjel ezen kívül ugyebár használható elválasztójelként is, ilyenkor értelemszerűen szótagok elválasztására kell, és leginkább a sorok végén fordul elő. Talán kevesen ismerik a harmadik kötőjelfajtát, a nagykötőjelet, amit csak igen ritkán, egyes szavak viszonyának megmutatására használunk, általában időintervallum vagy nemzetiségek elkülönítése esetében. Különlegessége, hogy ugyanúgy néz ki, mint a gondolatjel, de abban tudjuk megkülönböztetni tőle, hogy míg a gondolatjel elé és után szóközt kell tenni, a nagykötőjel hozzátapad a betűkhöz. Pl. Német–Magyar szótár, 10:00–11:00, 10–12. oldalon.
Ugye, nem is olyan egyszerű ez? Mindenesetre érdemes tudni. :)

40. Ha negatív karaktered van, tedd szerethetővé a szokásai által. Legyen aranyhala, rajongjon a gyerkőcökért, gyűjtsön valamit, stb. 
Nem azt mondom, hogy állítsd be cukinak a főgonoszt, de ha kifejezetten az a célod, hogy a negatív karakter egy kicsit hozzánőjön az olvasó szívéhez, ezt apró szokásokkal és jellemvonásokkal érheted el, amelyekkel az olvasó azonosulni tud, vagy szórakoztatónak találja. Gondolj csak Jokerre, akit egyszerre gyűlölünk és imádunk a Batman-filmekben, vagy akár Dexterre, aki sorozatgyilkos, de van benne valami, amitől közel érezzük magunkhoz a gondolatait, vagy éppen Lokira, aki a Marveles filmek óta igencsak nagy népszerűségnek örvend. Gondold végig, hogyan tehetsz szimpatikussá vagy szórakoztatóvá egy negatív karaktert! Neki is van előélete, múltja, és meg lehet ismerni azt a folyamatot, amely során negatívvá, gonosszá vált – így máris sokrétűbb karaktered lesz.


DC xx

2015. február 10., kedd

Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért – 10. állomás


Az elmúlt napokban kész kis mozgalommá kovácsolódtunk össze. Sokan sokféle gondolatot fogalmaztunk meg a témával kapcsolatban, ötleteltünk, személyes élményeket meséltünk el, kérdőívek eredményei kerültek feldolgozásra és bemutatásra, így azt hiszem, tényleg elmondhatjuk, hogy ezt a problémát sikerült minél több szempont szerint körüljárnunk. Egy célunk van: felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi kötelező olvasmánylista, és annak osztályonkénti besorolása nem éppen alkalmas arra, hogy megszerettesse az olvasást a mai magyar fiatalokkal. Itt is megköszönöm Eszternek, hogy kitalálta ezt a remek kezdeményezést, és rugalmasan lebonyolította.

Egy korábbi cikkemben már kifejtettem a véleményemet arról, hogy miért van szüksége a gyerekeknek olvasnivalóra, és miért fontos, hogy megfelelően válasszuk meg a könyvet, amit a kezébe adunk. Írtam a három fő problémáról: a kötelező szó ártó hatásáról, az iskolában feladott olvasmányok és a gyerekek közötti tátongó szakadékról, és a tanárok vagy a szülők rossz hozzáállásáról. Úgy érzem, elég negatív dolgot soroltam fel ahhoz, hogy ebben a bejegyzésben most már a pozitív oldalra tekintsek: van megoldás, vannak lehetőségek, vannak felvázolható alternatívák, amelyeket be lehetne vetni a kötelező olvasmányok átgondolása, megváltoztatása érdekében. Én egy kötelezően választható könyvekből összeállított listát javaslok, hogy a gyerekek kedvükre válogathassanak.


Mindig is csodálkoztam azon, miből gondolják a felnőttek, hogy ők jobban tudják, mit kellene a gyereknek olvasnia. Azon is csodálkozom, amikor kijelentik, hogy a magyar fiatalság nem olvas. Igenis van egy réteg a fiatalok között, akik megvesznek a jobbnál jobb ifjúsági könyvekért, vagy éppen az ízlésüknek megfelelő klasszikus irodalomért. Azokról a lányokról és fiúkról beszélek, akiket az osztálytársaik kinevetnek, mert nemhogy az órák közötti szünetekben, de még az unalmasabb órákon is a pad alatt bújják az aktuális könyvüket. Személy szerint úgy gondolom, ők a jövő.

Miért ne lehetne megkérdezni a fiatalságot, hogy mi érdekli őket, mi köti le őket? Elfelejtjük meghallgatni azokat, akikről ez az egész szól, pedig ők tudják a legjobban, hogy mi kell nekik. Nem a szülő és nem a tanár. Az olvasást mint kikapcsolódást kell közelebb hozni hozzájuk, és azt, hogy milyen műfaj köti le őket, ők tudják a legjobban. Még akkor is meg tudják válaszolni ezt a kérdést, ha korábban egy könyvet se vettek a kezükbe; ugyanis filmeket már láttak, és közölhetik velünk, hogy odáig vannak a kalandos fantasyért, vagy éppen a napjainkban játszódó ifjúsági történetekért. Miért nem lehet ebből kiindulni?

Én ebből indultam ki. Megkérdeztem a fiatalokat, milyen történetek érdeklik őket. Pontosabban, megkérdeztem az olvasni szerető tizenéveseket, hogy melyek azok a regények, amelyeket legszívesebben látnának a kötelező olvasmánylistán. Szeretném megköszönni az együttműködést és a segítséget nekik: akik Twitteren, a molyon, és a Facebookon meglátták a felhívásomat, és készséggel írtak nekem egy pár soros levelet.

Lássuk az eredményt: mit kíván a magyar fiatalság? :) Idézni is szeretnék tőlük, és zárójelben megadom a korukat.

* Kezdjük az abszolút nyertesekkel: a megkérdezettek harmada tenné kötelezővé Leiner Laura valamelyik művét. „Egy csomó mai fiatal általa szerette meg az olvasást. A mai világról szólnak a könyvek, modernek, és tele vannak izgalommal, szerelemmel, humorral.” (14). Emellett: „mert magyar szerző könyve, és mert vicces, szórakoztató.” (19).

* Ugyanennyien tették le a voksukat a népszerű Csillagainkban a hiba c. könyv mellett, „mert elgondolkodtató” (19), így holtversenyben lett dobogós Leiner Laura könyveivel.

* A második „helyezett” Az éhezők viadala lett Suzanne Collinstól. A válaszadók negyede voksolt erre a könyvre.


* Többen megemlítették a Harry Pottert, mint esetleges kötelezőt – „mindenkinek kötelező lenne elolvasni, hiszen a sorozat konkrétan már kultusz” (14) –, valamint Az útvesztőt James Dashnertől. Ugyanennyien javasolták A csíkos pizsamás fiút, egy másik John Green könyvet, az Alaska nyomábant is, és Gayle Forman Ha maradnék c. regényét.

* Valamint „Mellé tenném még Böszörményi Gyula könyveit, mivel ő nagyrészt magyar meséket és magyar történelmet használ a regényeiben.” (14).

* „A 39 kulcs sorozat: tele van izgalommal, drámával. Letehetetlen egy könyv.” (14).

* „Rocksztárt kaptam karácsonyra, mert egyszerű történet. Büszkeség és balítélet, mert több olyan klasszikus kellene, ami szórakoztató, nem csak unalmas száraz tészta. Percy Jackson és az Olimposziak sorozat, mert mindenki szereti a kalandokat és az izgalmat.” (19).

* Ezen kívül a fiatalok kötelezővé tennék a következő regényeket: 
Jeff Kinney: Egy ropi naplója (13), Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai (14), Nicholas Sparks: Vissza hozzád (14), Cecilia Ahern: Ui.: Szeretlek (14), J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura (14), David Walliams: Milliárdos fiú (13), Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt (14), Jay Asher: Tizenhárom okom volt… (14), Veronica Roth: A beavatott (14), Alex Flinn: A szörnyszívű (14), Federico Moccia: A felhők fölött 3 méterrel (14), Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója (14).

Érdekességként van itt egy kis plusz adat: egy könyvtáros és két tanár álláspontja: „Az első, amiben egyetértettünk, az Janikovszky lenne (mert a mi sulinkban sajnos csak ajánlott irodalom). Csak úgy, mint Szabó Magda, ő lenne a következő. A nagyon modernkor miatt, ha mi annyira nem is szeretjük, az Alkonyat mindenképpen ezen a listán lenne. A Micimackó a következő, aztán a Zabhegyező. Berkesi is lehet kötelező.” (30, 45, 50).


Szerintem ez a rövidke, nem éppen átfogó statisztika ízelítőt mutat abból, hogy végeláthatatlan alternatívát tudnánk felsorolni a kötelező olvasmányokra; mind a magyar, mind a külföldi kortárs irodalomból lehet bátran szemezgetni. Miért kell elvenni a gyerek kedvét az olvasás csodálatos világától azzal, hogy a kezébe nyomjuk a Szigeti veszedelmet a maga súlyos nyelvezetével és témájával? Fontos irodalmi műről van szó; tanulmányozzuk, olvassunk fel belőle az órán, beszéljünk a mű keletkezéséről és a jellegzetes stílusjegyeiről, de az ég szerelmére, ne kelljen végigszenvednie a gyereknek! Adjunk neki egy hosszú listát helyette, ebből válasszon ki x könyvet, vegye ki a könyvtárból, olvassa, merüljön el benne nyakig, élje át az izgalmakat és a kalandokat, hogy aztán szomjazza majd a következő könyvet, a következő történetet.

Nem olyan nehéz ez. A gyökeres változás mindig félelmetes, de én tudok jó pár olyan kötelező olvasmányról, aminek a legfőbb tanulsága és üzenete pont az, hogy merjünk haladni a korral: tiszteljük a hagyományokat, de az újításokat elengedhetetlenül bele kell csempésznünk a mindennapokba! Mindent lehet, csak akarni kell. A dolog ott kezdődik, hogy minél többen nyilvánítjuk ki a véleményünket, minél többen kötelezzük el magunkat a változás mellett. Ezért szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy bár ez a remek kezdeményezésű kampány holnap lezárul, kötelességemnek érzem kimondani, hogy ez a dolog itt nem ér véget, nem érhet véget. Beszéljünk erről a szüleinkkel, a tanárokkal, cseréljük ki a véleményünket, szólaljunk fel az üggyel kapcsolatban! A gyerek a jövő. A gyereknek olvasnia kell, hogy fejlődhessen az empátiakészsége, az érzelmi intelligenciája, és a szélesedjen a látóköre.

Olvasásra fel!

Az én tízes listám, amit kötelezővé tennék:

1. Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
2. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
3. Neil Gaiman: Óceán az út végén
4. Rick Riordan: A villámtolvaj
5. Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
6. Julie Bertagna: Exodus 2100
7. N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
8. Szabó Magda: Abigél
9. Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
10. John Green: Csillagainkban a hiba
+ 1: verseskötet: Simon Márton: Polaroidok

A „Bloggerek a kötelező olvasmányok megváltoztatásáért” állomásai:

1. Egy könyvfüggő vallomásai - első állomás
2. I love Reading - második állomás
3. Discussion - harmadik állomás
4. Fanni blogja - negyedik állomás
5. Jazz könyvei - ötödik állomás
6. Hagyjatok! Olvasok! - hatodik állomás
7. Bookish Notes - hetedik állomás
8. Enchanted by Pages - nyolcadik állomás
9. Elisorne Világa - kilencedik állomás
10. Dora Craiban's World - tizedik állomás
11. It's a Metaphor - tizenegyedik állomás

DC xx