Könyvhét 2015. beszámoló – egy mennyei hétvége

Az idei Könyvhét igazán különleges volt számomra: a jobbnál jobb friss megjelenések mellett, amik közül jó párat beszereztem, a Tükörlelkek is ekkor debütált, ráadásul egy dedikálást is tartottunk szombaton. Csütörtöktől egészen szombatig szól a beszámolóm, volt mit írnom mindegyik napról. Már itt is előrebocsátom: KÖSZÖNÖM!

Június 4. csütörtök: a megjelenés napja

Az egész azzal kezdődött, hogy reggel kopogó eső hangjára riadtam fel. Rögtön pánikba estem: „Basszus, hát eláznak a könyvek kint a Vörösmartyn!” :D Tiszta ideg voltam egészen addig, amíg meg nem láttam egy megnyugtató képet a Facebookon az Európa Könyvkiadótól, amin látszott, hogy milyen szépen betakargatták a könyvecskéket a standok berendezése közben, és talán nem ázik el az a sok szép könyv kint a téren. :)

Ott folytatódott, hogy Wee írt nekem molyon, mert épp akkor pakolgatta ki a boltban a Tükörlelkek példányokat. Na, ez indított be mindent, szóval, ahogy tudtuk, szedtük a sátorfánkat a tesómmal, és elballagtunk két könyvesboltba is, hátha szembejön velünk egy-két Tükörlelkek, és körülbelül 4 órára a Vörösmartyra is odaértünk. Gyönyörű napos idő, kis szellő, a 116-os standnál, a Cicerónál pedig jó kis árnyék várt minket. Messziről is kiszúrtam a hatalmas Tükörlelkek plakátot/megállítótáblát, és majd’ kiesett a szemem, alig akartam elhinni, mekkora. :D Ray rögtön le is kapott, ahogy együtt pózolunk a kiadó standja előtt.

Megcsodáltuk a standnál a könyvet, minden lehetséges szögből lefotóztam, kiörömködtem magam, biztosan megijedtek tőlem egy páran a környéken. Ezek után Ray magamra hagyott, de nem kell ám engem félteni egy könyvekkel megtömött tér kellős közepén, feltalálom magam! :D A legviccesebb az egészben, hogy céltudatosan indultam el: megkeresem a Fumax kiadót, kell nekem a Széthullott birodalom 2. része. Kétszer jártam körbe a teret, Fumax sehol. Na, itt valami nem stimmel. Akkor inkább vissza a főhadiszállásra, a Ciceró legalább egy biztos pont. Ja, hogy a Fumax ott van közvetlenül mellette, és én nem látom a fától az erdőt? Jól van. Akkor megtámadjuk. Szerintem kicsit megizzasztottam szegény Holló-Vaskó Petit, mert, annak ellenére, hogy már rég kinéztem magamnak a Tövisek királyát, közöltem vele, hogy győzzön meg, miért is akarom én ezt most annyira megvenni. :’D Higgyétek el nekem, páratlan élmény, amikor Honorous Jorg Ancrath királyt kilóra akarják eladni neked egy Teleshopos reklámra hajazó spontánelőadással. :) Aztán gyorsan meglátogattam a Főnix kiadót is, és amint a képen is láthatjátok, csupa gyönyörűséggel tértem haza...

Június 5. péntek: koncert!

A péntek a spontaneitás jegyében telt, ugyanis én elterveztem, hogy a dedikálás előtti délutánt és estét készülődéssel, izgulással, és gép előtt ülős idővel fogom eltölteni. Aztán kiderült, hogy az V. kerületi BelFeszten este Irie Maffia koncert lesz, szóval nem volt kérdés, elmegyünk-e. Ez volt a nyár első igazi bulis estéje, az első koncertem az idei fesztiválszezonban; azért éreztem magam fenomenálisan, mert az Irie azon zenekarok egyike, akik folyamatosan inspirálnak, és az egyik dalukat meg is említettem a Tükörlelkekben. Jót tett ez a buli a lelkecskémnek így a könyv megjelenésekor. :) Nem is lehetett volna ennél tökéletesebb az este, ám a koncert után a többiek elcsaltak a Főzdefesztre, ahol isteni meggyes sört ittam! :) Hajnali fél háromkor kerültem ágyba, egyáltalán nem így terveztem a dedikálás előestéjét, de szerencsére olyan emberkékkel vagyok körülvéve, akik gondoskodnak róla, hogy egyszer-egyszer kénytelen legyek hallgatni a spontán esték hívószavára. :)

Június 6. szombat: az őrület napja és a dedikálás

Aki járt már kint a Könyvfesztiválon vagy a Könyvhéten egy szombati napon, jól tudja,  miért nem túlzás az őrület napjaként emlegetni ezt az időszakot: tömegnyomor, 30 fok, könyvek, dedikálások, könyvbemutatók, koncertek, könyvek, könyvek, könyvek! :) Ebben a hihetetlen forgatagban találtuk meg egymást Szabó Krisztivel, akitől megkaptam az egyik fordítását ajándékba, a The DUFF c. könyvet, nagyon örültem neki! Ráadásul Szpisják Blankát is megtaláltam, akit viccen kívül a Könyvfesztivál óta keresek, és végre tudtunk pár szót beszélni.

Háromnegyed háromkor már tűkön ültem a tér közepén, vártam szépen a soromra, és közben megérkeztek a szüleim is. A tesóm felhívott, és közölte, hogy már egy páran sorban állnak Tükörlelkekkel a kezükben. Uram isten! This is really happening! :D Ám csak pontban háromkor ülhettem le az asztalhoz, és vehettem kézbe a tollat. Hihetetlenül nagyon-nagyon örültem az olvasóimnak, az én drága Gyermekeimnek! Elképesztő volt… Valakit sikerült felismernem, valakit csak azután tettem helyre a fejemben, miután elárulta a molyos vagy Twitteres nevét, volt olyan is, aki már az első könyvem óta kitart mellettem, és eljött, hogy találkozzunk, volt, akit még nem ismertem, és megszeppenve jött oda hozzám, és lehet, hogy egy kicsit megijesztettem, mert túlcsordult örömmel fogadtam. :D Olyan könyvet is dedikáltam, amiben ott figyelt a könyvjelző az utolsó harminc oldalnál, mert a drága olvasó már aznap elolvasta majdnem az egész könyvet, és lelkesen mesélte nekem, hogy Orsi a kedvence. :) Nagyon-nagyon boldog voltam, és még most is az vagyok. Fantasztikus érzés, hogy a regény karakterei szépen lassan, egyenként megtalálják az olvasókat és belopják magukat a szívükbe. Hivatalosan is elengedtem Orsi és Kriszti kezét, most már bárki megismerheti Kornélt és Olivért, Pault, Vikit, Esztert… Furcsa, mert ők egytől egyig az én gyermekeim, és ez talán túlzás, de ilyen lehet az, amikor anyaként elengeded a gyerkőc kezét a suli első napján.

Napok óta folyamatosan azt érzem, hogy legszívesebben átölelném az egész világot, és ez az érzés a dedikáláson tetőzött. Igazán köszönöm annak, aki eljött hozzám, és már most, a megjelenés után 2-3 nappal imádja a könyvet. Nem is kérhetnék ennél többet.

No, de itt még nem ért véget a nap, mert hiába az örömmámor, még mindig az őrület szombatjáról beszélünk, és nekem húsz percem volt arra, hogy még időben elcsípjem Vivien Holloway-t és Kleinheincz Csillát egy dedikálás erejéig. Wee mindig cukiságokat ír nekem dedikáláskor! :) Csilla pedig a csücsköm szíve, mert szinte végig ott volt mellettem a Tükörlelkek megjelenéséig, és jobbnál jobb tanácsokkal lát el a mai napig, amit nagyon köszönök neki. Meg persze a dedikálást is!

Este 6 órára újfent a Ciceró standjánál találtam magam, és megismerkedtem Szabó Tündével, a Balla Adrienn c. sorozat szerzőjével. Egy közös képet is összehoztunk, méghozzá egymás könyvének társaságában. :D

Összességében elmondhatom, hogy ezt a hétvégét, az idei Könyvhetet nagyon nehéz lesz elfelejteni, és soha nem is szeretném, hogy feledésbe merüljön, mert túlzás nélkül életem egyik legszebb hétvégéje volt. Köszönöm mindenkinek, aki ilyen csodássá tette számomra!

DC xx

Könyv- és teamánia: Tea Book Tag

Könyvmániás és teamániás vagyok – szerintetek hogy éreztem magam, amikor rátaláltam erre a tagre? :) Köszi az ötletet a Three Points of View-nak, innen csentem el a teázós taget. Vágjunk is bele.

Instant tea, avagy a legrövidebb könyv, amit idén olvastál 

Vivien Holloway: Mesterkulcs

Ez a könyvecske komoly 77 oldalas, de az a 77 oldal pontosan elég arra, hogy az embert beszippantsa a gőzgépek és tolvajok jövőbeli New Yorkja. Gyorsan a végére lehet érni, mivel adott egy gyakorlatias tolvajlány, Winie, aki természetes ellenségének tartja az estélyit meg a magas sarkút, és bármikor szívesen legurít a torkán egy adag whiskey-t, és ezért nem lehet nem szeretni. Szerencsére egy kisregény sorozatról beszélünk, úgyhogy Winie Langton története korántsem ér véget ezzel a rövidke irománnyal. Hangulatos steampunk sztori, családról, becsületről, egy kis humorral megfűszerezve. Instant kikapcsoló történet. :)

Zöld tea, avagy egy könyv zöld borítóval

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Ez a történet elérte azt, hogy elkezdtem érdeklődni a japán kultúra iránt, és minél többet tudok róla, annál jobban a szívemhez nő. Alapmű, ami olyan mélyre szippant a gésák titokzatos, kegyetlen világába, hogy nem is tudod, a végén hogyan szabadulsz majd tőle.

Forró citromos tea mézzel, avagy egy könyv, ami átmelengeti a lelked 

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Először A szilmarilokat akartam írni, de az örök kedvenc nálam, már sokszor leírtam és felhasználtam tagekben. Viszont nemrég tettem le az Ólomerdőt, aminek az olvasása közben végig ugyanaz a varázsos, elbűvölt érzés motoszkált bennem, mint amit akkor érzek, amikor Tolkient olvasok. Csilla gyönyörű írásmódja és a világ, amit megteremtett tényleg úgy melegíti fel a lelket, mint egy bögre forró tea a leghidegebb téli éjszakákon. Pont az a tökéletes benne, hogy kétélű ez a világ: káprázatos, hiszen olvasás közben te is ott lépdelsz Héterdő furcsán lélegzetelállító erdeiben, ugyanakkor életveszélyes, mert ennek a földnek a lakói korántsem emberbarátok. Akár a jéghideg téli éjszaka+forró mézes-citromos tea kombó. Elbűvölő, veszélyes mese. :)

Ötórai tea, avagy egy könyv, amit angolul olvastál 

A legutóbb angolul olvasott könyvem Hank Moody God Hates Us All-ja volt, vagyis az a történet, amit Hank Moody név alatt adtak ki, hogy igazából megteremtsék az én kedvenc fiktív íróm, a Californication c. sorozat főszereplőjének sikerkönyvét. Azért voltam kicsit csalódott, mert a sorozat alapján ennél hosszabbnak gondoltam a könyvet. De attól a színvonalat még hozta. :)

Gyógytea, avagy egy olyan könyv, amit nem élvezetből, hanem "muszájból" olvastál el

A gyógyteákat nem kell leerőszakolni a torkomon, mert önszántamból iszom és szeretem is őket. A muszájból olvasott könyvekkel is így vagyok, hiszen ezek nagyrészt kötelezők voltak, vagy általánosban, vagy a gimiben, vagy az egyetemen, és olvasás közben a legtöbbet meg is szerettem. Volt egy, amivel nem tudtam mit kezdeni, és nem is kifejezetten élveztem, ez Flaubert papagája volt Julian Barnes-tól. 

Fekete tea, avagy olyan akciódús könyv, amin soha de soha nem tudnál elaludni

Calderon 1-2. Az az igazság, hogy On Sai Calderonja egy azon kevés karakterek közül, akik sosem hagynak unatkozni. Hol a hasamat fogom a röhögéstől, hol az árnyalt politikai cselszövésekre és megnyilvánulásokra kell minden idegszálammal odafigyelnem, vagy éppen az aktuális űrben zajló csatára, vagy arra, hogy a romantikus szál meddig tud még bonyolódni. Mindkét rész a kedvencemmé vált, ezek tipikusan letehetetlen könyvek. Kevés regény hozza ki belőlem azt, hogy nem tudok tovább ülve olvasni, és le-föl járkálva kell falnom a sorokat, mert annyira izgi. :D

Jeges gyümölcstea, avagy egy igazi, hamisítatlan nyári kaland

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Nyárinak nyári, mert egy lakatlan trópusi szigeten játszódik, de talán nem olyan könnyed, mint amilyenek általában a nyári kalandokról szóló történetek. Itt két ember túlélésért vívott küzdelme áll a középpontban, és olvasás közben te is ott vagy velük a fülledt levegőjű szigeten, ebben a kilátástalan helyzetben, és akaratlanul is kötelék fog összefűzni a két főszereplővel. Ez az a fajta jeges gyümölcstea, amiért végig kell szenvedni a szereplőkkel együtt a sztorit, ki kell érdemelni. Imádtam. :)

Kalinka Szamovár, avagy egy könyv, amit csak alkohol tudott volna elviselhetővé tenni

Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Nem szoktam olyat mondani, hogy nem szerettem vagy utáltam egy könyvet. Nem szokásom, úgy vagyok vele, hogy azzal a történettel megszenvedett valaki, időt, energiát ölt bele, és mégiscsak egy kész könyv kerekedett ki belőle. Megpróbálom megtalálni benne azt, amit pozitívumként ki lehet emelni, és kész. Szóval erre a könyvre se mondom azt, hogy nem jó, csupán, hogy kicsit fájt olvasni. Annyira szerettem volna egy laza, nem túlbonyolított, frappáns tini love storyt olvasni, de kínszenvedés lett ebből az olvasásból, mert a karakterek banális ostobaságokat tesznek, mondanak, gondolnak. A humorát néha élveztem. De sajnos ennyi.

Oké, most megyek, és csinálok magamnak egy epres-citromfüves zöld teát. Ha valakit esetleg érdekelne, igen, az a kedvencem. :D

DC xx