A Twitteren elkezdtem egy rovatot, amit #minitipp névre kereszteltem, és amit azoknak a lelkes, kezdő
íróknak ajánlok, akik blogot vezetnek, fanfictionöket írogatnak, regényen
dolgoznak, vagy csak úgy általában szeretnek írni. Nem vagyok profi az írás
terén, én is voltam kezdő, sőt, még annak is tartom magam, de írtam és olvastam
már annyit, hogy tudjak mit átadni az írópalántáknak.
Meggyőződésem, hogy a jövő nagy írói ott bujkálnak a hangzatos álnéven
működő bloggerek között, és hogy nem idősebbek tizennégy, tizenöt éveseknél.
Elsősorban nekik írogatom ezeket a minitippeket: a Twitteres 140 karaktert
betartva ezek rövidke, apró tanácsok, meglátások, írástechnikai tippek. Itt is
elindítom a rovatot, ám itt 5 minitippet írok egy bejegyzésbe, de egyenként
kibontom őket, hogy érthetőbbek legyenek. Remélem, ha csak egy hangyányit is, de
segítek a fiatal tollforgatóknak. :)
11. Jelentéssel bíró
nevekre van szükséged? Színesítsd a sztoridat beszélő nevekkel! A
thinkbabynames.com mindent elárul neked!
Én ezt használom, mert sok infót tud adni a nevekről.
Leírja, hogyan ejtsd ki a nevet, honnan származik a név, mik a változatai. A
jelentését is megtalálod, ahogy azt is, mennyire népszerű, és még egy-két
hírességet is felsorol neked ezzel a névvel. Biztos van más, ehhez hasonló
oldal, de annyi tuti, hogy ezt melegen ajánlom az íráshoz.
12. Kiadásban
gondolkodsz? Szép, rendezett, áttekinthető kéziratod legyen – csak hogy ne
ijedjen meg a szöveged kinézetétől senki.
Erről már írtam a megfelelő betűtípus kiválasztásánál, de
egy kéziratnál nem csak erről van szó. Gondolj bele, egy kiadóhoz havonta (de évente biztosan) több száz kézirat érkezik be. Egy jó szerkesztő már az
elején, első pillantásra meg tudja állapítani, melyik szöveggel érdemes
foglalkozni. Könnyítsd meg a dolgát abban, hogy rád találjon, és meglássa
benned a lehetőséget, méghozzá azzal, hogy könnyen olvasható, áttekinthető
kéziratot mutatsz neki. Szépen tördeld, ne használj színeket, tudd a
különbséget a kötőjel és a gondolatjel között, nézd át a helyesírásodat!
13. Apró, de hatásos
eszköz! Az értelmezésre pontosvesszőt is használhatsz; így megspórolod a
gondolatjelek helyét.
Csak bánj vele csínján, mert az meg zavaró, ha az írásod
tele van pontosvesszővel. A két tagmondatból akár két különböző mondatot is
csinálhatsz, és így már rögtön nyomatékosítasz is.
14. Ne írj minden
nap! Ne akarj robot lenni, ne kényszerítsd magad! A kreativitás és az ihlet
koránt sem időzíthető.
Van, aki képes arra, hogy minden nap írjon. Megszab magának
egy napi penzumot, mondjuk 2000 szót. Ez nagyon is dicsérendő, én csodálom
azokat az írókat, akiknek erre van ideje, energiája, és kreativitása. :) De mivel te nem vagy főállású író, nem biztos, hogy erre lesz időd. Arról nem
is beszélve, hogy a legjobb ötletek akkor jönnek, ha hagyod, hogy történjen
körülötted az élet pár napig, és aztán a mindennapok gördülékenysége meghozza
gyümölcsét: kicsit kikapcsolsz az írással. Szóval senki sem várja el tőled,
hogy minden nap írj. Az ütemet saját magad határozod meg, ahogy jó neked.
15. Negatív
kommentet/kritikát kaptál? Ha építő jellegű, és tanulhatsz belőle, fontold meg!
Ha bántó és áskálódó a megjegyzés, ne foglalkozz vele.
Ez az örök probléma, amivel minden író vagy írópalánta előbb-utóbb
találkozik. Megjön az első durva, lehúzó vélemény, és neked az élettől is
elmegy a kedved, az írástól meg aztán végképp. Nem, nem, nem! Mert bizony fog
jönni olyan vélemény, ami szintén negatív, de udvarias stílusban írták meg, és
segíteni akar neked egy-két tippel, hogy fejlődhess az írásban. Később ezeknek
az embereknek nagyon sokat köszönhetsz majd. Fogadd meg a tanácsokat, játssz el
a gondolattal, mi lenne, ha átírnál egy-két részt a javaslatok alapján, aztán
mutasd meg az olvasóidnak. A sértő, bántó, áskálódó megjegyzésekből semmit sem
fogsz tanulni, nem ad hozzá a fejlődésedhez. Ergo, ne foglalkozz velük. Tudd,
hogy melyik tanácsot kell megfogadni! Ez az ösztönöd hosszú évek során fog kialakulni,
kezdd el ma!
Itt a következő 5 tipp!
DC xx