2018, te bolyongó hibrid szörnyeteg

Egyedül szilveszterezni ÉR. Megfőztem a kedvenc kajámat, kiöntve egy tálba a ropogtatós-sós izék, üvöltő zene, mindjárt nekiállok sorozatozni, de előbb megírom ezt a bejegyzést, éjjel pedig majd átírom magam az új évbe - ez már hagyomány nálam. Na, de előbb lássuk ezt a 2018 nevű szörnyeteget.

Jó cucc ez a Bullet Journal. Szabadon hagytam egy oldalt minden hónap kezdetén, ahová feljegyeztem a fontosabb, szuper emlékeket. Nem, a szarokat nem írtam fel, azok úgyis mély nyomokat hagytak a tudatomban meg a lelkemben, szóval úgy voltam vele, csalhatok picit úgy, hogy csak és kizárólag a jó emlékeket írom fel.

Szóval az év első negyede kicsit kiesett nekem, mert a Bolyongón dolgoztam, és tettem ezt egy olyan időszakban, ami cseppet sem volt könnyű. Abban a március közepi húsz centis havas időszakban egyik reggel úgy néztem bele a tükörbe, hogy nagyon meglepődtem - volt egy kemény felismerésem, méghozzá az, hogy felnőttem. Nem kell ezt túl komolyan venni, csak annyi történt, hogy megkomolyodtam abban az időszakban, amíg a Bolyongó kéziratán dolgoztam; kicsit beesettebbnek láttam az arcom és felnőttesebbnek a tekintetem, mint, mondjuk 2017 végén. Nehezebben tudtam már mosolyogni és nevetni, és tisztában vagyok vele, hogy ez a Bolyongóra is rányomta bélyegét. Mondjuk, alapból komolyabb és keményebb témát választottam, már 2017 nyarán tudtam, hogy erről fogok írni, csak a hangnem nem volt még tiszta. Eleve egy fiú hangján kellett írnom, amit elképesztően élveztem, de ne tudjátok meg, mennyire furcsa érzés észrevenni magadon, hogy már nem csúsznak olyan könnyedén a viccelődős párbeszédek, mint pár évvel ezelőtt. Sajnáltam ezt nagyon. Mégis ki akartam hozni belőle valami olyasmit, amivel meg tudom ugrani a Tükörlelkek mércéjét, felülszárnyalni azt. Norbi történetét nem volt egyszerű elmesélni, de úgy gondolom, jót tett nekem, hogy megírtam ezt a könyvet, több lettem általa. Mintha egymástól tanultunk volna Norbival írás közben. Szerettem őt írni, akkor is, ha nehéz volt.

Júniusban elérkezett a megjelenés és a Bolyongó turné, ami megint csak kettősre sikeredett: mert hát miért is ne akkor legyek vírusos beteg, amikor végre összejött, hogy eljuthatok hat városba is dedikálni egy miniturné keretén belül? Sírva röhögős ez már így visszagondolva. Amiért abszolút megérte, az TI vagytok, drága cukormókusaim, akikkel találkoztam a nyáron. Nem is tudom, hol lennék nélkületek, de ezt már jó párszor elmondtam. Mindig el fogom mondani: felemelő érzés, amikor valaki a könyvedet szorongatva, óvatosan, megszeppenve figyelget a távolból, hogy odaléphet-e már a dedikáló asztalhoz? Gyertek, drágáim, futva, tárt karokkal, és ölelkezzünk össze! Előttem nem kell szégyenlősködni, az tuti. Ugyanannyira örülünk egymásnak, legalábbis szeretném ezt hinni.

Amikor ti a Bolyongóval ismerkedtetek, én már a következő kéziratot terveztem, amiből már meg is írtam valamennyit, de tudjátok, milyen szemét vagyok, semmit nem árulok el róla, még megjelenési dátumot sem, mert ahhoz előbb el kell készülnöm vele. Lepényevés sorrendje, ugyebár.

Az év második felében már volt egy kis időm arra, hogy néha kitomboljam magam, ez kezdődött egy csodás Paddy and the Rats koncerttel a Bajai Halfőzőn még nyáron, aztán volt egy Brains, egy USEME, amiből így év vége felé még egy becsúszott, és ne feledkezzünk el a Budapest Parkos Hiperkarmáról sem meg az egyszálgitáros Bérczesi Robi-estről, mert az mégis csak felejthetetlen élmény volt.

Olvasás szempontból harminc könyv sikerült ebben az évben, amivel nem vagyok teljesen elégedett, jó lenne, ha több időm jutna az olvasásra. Szeretnék tanulni a nagyoktól, fejlődni csak így lehet az írás mellett.

Egyébként az év vége elég szép lett, annak ellenére, hogy az ősz katasztrofálisra sikeredett egy-két betegség miatt. Decemberre viszont megérkezett a Tükörlelkek első részének harmadik kiadása a könyvesboltokba, amit még mindig nehéz elhinni, de itt is még egyszer megköszönöm nektek, hogy ennyire szeretitek a sorozatot! Remélem, sokaknak még időben odaért a fa alá a kis kékség.

Ezen kívül bekerültem a december 14-én megjelent Élet és Irodalomba, ahol Gajdó Ágnes méltatta a Bolyongót, ami fontos mérföldkő számomra, nagyon örültem neki.

Aztán, év vége felé még kicsit megleptem magamat azzal, hogy spontán felvettem egy YouTube-ra szánt videót, ami nagyjából a Bolyongó megjelenése óta tervben volt, csak tudjátok, mikor jutottam el odáig... Hát, most. Aki még nem látta, parancsoljon:

Egyébként azt hiszem, ha egy jelszóval, kulcsszóval kellene illetnem az elmúlt évet, akkor azt választanám, hogy: türelem. Nagyon sok szempontból. Az univerzum játszik picit velem, olyan helyzeteket teremt, hogy tényleg sírva röhögős a dolog, gyerekek, de ilyenkor mindig azt mondom magamnak: ebből egyszer még nagyon jó könyv/jelenet lesz, nyugi! És így nagyjából megnyugszom, újra tudok nevetni magamon. Meg egy Punnany Massif-sor is gyakran jár a fejemben: "Ne vedd magad komolyan, okosítás hiába van, az én világomban vakot vezet a világtalan." Mert a bizonyítási vágy és az érzés, hogy még mindig nem vagyok elég jó, örökös visszatérő elem az életem cselekményében.

Kicsit mintha felrázódtam volna így év végére, kezdenek rendbe jönni az őszről visszamaradt hülyeségeim. Közben a remény is megcsillant a pesti utcákon, bár még nem szereztem be fehér sapkát, de kötelező listaelem januárra. Nagyjából tudom, hogy mit várok a jövő év első felétől, a második részére még csak TÜRELMESEN várok, el kell engednem a görcsös tervezgetést. Lehet, csak ne görcsösen. Várok valami nagy változásra, ami a levegőben lóg, és azért szurkolok, hogy ne rettenjen meg magától túlságosan ez a változás és higgye el magáról, hogy EZ JÓ LESZ ÍGY. Nem kell túlgondolni a dolgokat, csak egyszerűen csinálni - úgy sokkal előbb valóra válnak az álmok is. Hallod, Dóra, ezt most neked írom, oké?! Visszaolvashatod néha, nem fog fájni, jó?

Valakit elveszítettem, valakit visszakaptam, valaki még várat magára, ez ilyen hibrid dolog volt, ez a 2018. Mint az élet. Fúj, mekkora klisék. Fúj, de még mennyire, hogy igazak.

Adok új himnuszt 2019-nek, tessék, 2019, gyere, baby!

Béke, szeretet, napfényeső, rock n roll,

Dóra xx

Tükörlelkek vs. Bolyongó

Sziasztok!

Közeledik a nyár vége. Lassan három hónapja, hogy megjelent a Bolyongó, lassan három hónappal ezelőtt volt, hogy végigturnéztuk a Könyvhetet Hajdú-Antal Zsuzsannával, három hónapja, hogy sokan örömet okoztatok nekem azzal, hogy találkoztunk személyesen is. Ebben az eltelt, pár hetes időszakban sok minden érlelődött bennem az írással kapcsolatban, és végül arra jutottam, hogy némi magyarázattal tartozom. Hű, ez furcsán hangzik. Maradjunk annyiban, hogy szerettem volna írni egy kicsit arról, miért lett olyan a Bolyongó, amilyen.

Kezdjük a szereplőknél. A tökéletes karaktereknél. Amilyeneket én nem tudok és nem is szeretnék írni. Számomra fontos, hogy a főhős (és nem csak a főhős) a történet indulásakor közel se legyen tökéletes. Legyen bunkó - mint Orsi. Legyen túlságosan maximalista és megalkuvó - mint Kriszti. Legyen túlságosan önfeláldozó és naiv - mint Norbi. Legyen kíméletlenül egyenes és minden lében kanál - mint Míra. Mert azt akarom, hogy fejlődjön, olyan szituációkba akarom keverni, amikből kénytelen tanulni, aminek hatására kénytelen csiszolódni, hisz mutasson nekem valaki egy átlagos tinit, aki megélt 16-17 telet/nyarat, és már tökéletesre csiszolt a személyisége. Mutasson nekem valaki olyan fiatal lányt vagy srácot, aki nem követ el hibákat. Aki nem mond vagy tesz néha olyan orbitális hülyeséget, hogy legszívesebben képen törölnéd érte. Számomra itt kezdődik a hitelesség - mert nem csak tinikorunkban hibázunk, ó, dehogy. Akkor még csak természetes, még meg is bocsátható. Számomra az lenne a megbocsáthatatlan, ha egy tökéletes, unalmas, mindig udvarias, mindig helyénvaló viselkedésű, felboruló-fejlődő hormonrendszerrel nem rendelkező tinédzser állna a történeteim középpontjában. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy megértem, ha valaki legszívesebben megtépné Orsit vagy Krisztit. Vagy Mírát.

Vagy Mírát... Na, és itt kezdődik a Bolyongóról való elmélkedésem. Sokan érzitek, hogy más, mint a Tükörlelkek. Valóban más, bár én inkább "több"-nek keresztelném át ezt a "mást". Keményebb lett. Kegyetlenebb. Aki ismer vagy ismeri az írásaimat, tudja, mennyire szeretek húsba vágóan valódi, életszerű, néha talán kicsit kínos dolgokról írni. Nem tudok már rózsaszín felhőcskékről írni, hisz sokat fejlődtem az elmúlt években, és ez kihat az írásomra, akár szeretném, akár nem. Ám szerintem ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ott kellene hagynom az ifjúsági műfajt - csak előnyömre válik, úgy hiszem. Számomra az ifjúsági kategória nem csak a szokásos tinigondokról szól, hanem mindarról, ami egy kamaszkorú emberrel megtörténhet. Az élet nem válogat, nem lehet mindenkinek tökéletes gyerekkora. És mennyire meglepődnénk... Sokkal gyakoribb a nem éppen tökéletes gyerekkor. Tudom, tudom, pont ezért akarunk elmerülni egy regényben, hogy belecsöppenhessünk a tökéletesbe, hisz menekülni szeretnénk. De az akkor nem regény. Ott nincs fejlődés, nincsenek hibák, sebek, traumák. Nincsenek küzdelmek, megpróbáltatások. Nincs együttérzés. Nincs tanulság.

A Tükörlelkekben is feszegettem a határokat, de a Bolyongó esetében kifejezetten megosztó regényt akartam írni. Telezsúfoltam megosztó témákkal, mert látni akartam, hogyan reagál erre a még-nem-felnőtt, de-már-nem-gyerek 12. C osztályközössége. Mit keres egy romantikus kamaszregényben náci téma? Hát ez az. Mit keres? Mindent. Mert ilyen az élet. Én se terveztem, hogy 15 éves koromban szeptemberben arra ülök le a földrajzteremben a szokásos helyemre, hogy a padra egy hatalmas horogkeresztet rajzoltak alkoholos filccel. Nekem akkor kezdenem kellett valamit azzal a látvánnyal. Szóljak a tanárnak? Ne szóljak? Jól van ez így? Mióta van itt? Miért pont itt van? Mit keres ez itt?

És miért is írok én egy vallásos, önfeláldozó modern vikingről? Úgy sem találkozol ilyennel, nehezen elképzelhető, hogy létezik olyan fiú, mint Szepes Norbi. Hmm... Meglepődnétek. A saját életem mozaikdarabkáit szövöm bele a regényeimbe. De hát ki az, aki nem ezt műveli? Abból építkezel, amilyen lapokat osztottak. Magyar kártyát kiskoromban sokat osztottak, nem véletlenül keveredett bele egy-két pakli a könyvbe.

Az 'Egy vallásos fiú és egy ateista lány szerelme' című témáról nagyjából 17 éves korom óta akarok írni, és nagyon örülök neki, hogy vártam vele. Nem voltam még elég érett hozzá, már ha van értelme ezt a szót használni. Még egy-két évvel ezelőtt se tudtam volna úgy megírni, ahogy most megírtam. Fogalmazhatunk úgy is, hogy most kellett megírnom, ez egy ilyen dolog.

Szóval a Bolyongó nem lett egy rózsaszín lányregény, mert nem olyannak akartam. Kicsit sokkolni szerettem volna az én drága olvasóimat - csak ne legyen uncsi, tudjátok. Bejött? Sokkolódtatok? Elgondolkoztatott? Az üzenetekből ítélve, amiket írtok nekem, valahol nagyon betalált a regény, valaki átkozza a nevemet a vége miatt, valaki nem számított erre az egészre. És ez nagyon is rendben van így, pontosan ezt szerettem volna: hogy mindenki mást gondoljon róla, mert mindannyian különbözünk. Más értékrenddel, más ízléssel, más ingerküszöbbel vagyunk megáldva. Mások vagyunk, egyediek vagyunk, csodásak vagyunk. A Tükörlelkeket pedig továbbra is egybehangzóan szeretitek. Pár hete újraolvastam a Tükörlelkek első részét - elképesztően tanulságos volt számomra. Szeretnék még több regényt írni, szeretném látni, mihez tudok még kezdeni az ifjúsági műfajjal, hisz úgy gondolom, kimeríthetetlen lehetőséghalmaz áll előttem, aminek mindig csak arra az egy titkos részecskéjére kell rátapintanom, amit az adott időben meg tudnék írni, meg kell írnom. Szóval nem tűnök el, számíthattok rám.

Tükörlelkek 3. nincs, nem is lesz. A Bolyongót szántam annak - nézzétek ezt el nekem. ;)

Béke, szeretet, napfényeső, rock n roll,

Dóra xx

2018. Könyvhét: Bolyongó turné

Vettem a bátorságot és elneveztem a könyvheti turnét Bolyongó turnénak, mert a megjelenés mellett arról van szó, kérem szépen, hogy Hajdú-Antal Zsuzsival össze-vissza bebolyongtuk a fél országot, pontosabban megjártuk Debrecent, Győrt, Budapestet, Pécset, Szegedet, és én még a végére Bajára is beestem. Nem akármilyen hetünk volt - ígértem egy élménybeszámolót, úgyhogy essünk is neki!

Debrecenben kezdtünk: igyekeztünk időben elindulni vonattal, hogy még véletlenül se késsünk el, még akkor se, ha netán a vonat dönt úgy, hogy késik. De szerencsére nem adódott semmiféle probléma, ha a klímát nem számítjuk, ami valószínűleg hozzásegített egy cuki kis vírushoz, vagy... NEM TUDOM, mihez, de valami volt a levegőben Debrecenben, az biztos. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Harminc fokos rekkenő hőségben értünk oda, ami még mindig jobb, mint az úton tapasztalt zuhogó eső, és kényelmes turistatempóban végig tudtunk sétálni a belvároson a Csapó utcáig. Egyfolytában könyvesboltok jöttek velünk szembe, vagy csak mi vagyunk erre mindig kiélezve, mindenesetre azért betértünk egy Lírába, hogy köszönjünk a könyvecskéinknek. Aztán a Csapó utcában már meg is találtuk a Könyvhetet, a könyves bódékat, a plázát is, na és ott már rögtön le tudtunk pacsizni a librisekkel, akikhez hivatalosak voltunk. Körbevezettek bennünket a hatalmas, gyönyörű Libri könyvesboltban a plázában, ahol kiemelt helyen csücsültek a regényeink - ezt muszáj volt lefotóznom.

Maga a dedikálás nagyon kellemes hangulatban telt, többek között azért, mert egy irtó aranyos libris csajszi szórakoztatott bennünket, aki olyan tetoválásokkal volt telepingálva, hogy majdnem rávettem, ott helyben vetkőzzön le, legalább így is vonzza felénk az érdeklődő tekinteteket. Ide-oda mutogattam a tetkóira, és olyanokat mondtam neki, hogy "Tetszene neked a Bolyongó. Ez itt például, ami a tarkódon van, nagyjából a 11. fejezet. De az álomfogó is, ami az oldaladon van." Jókat röhögtünk, annyit elmondhatok. Aztán, négy óra után kicsivel, miután aláfirkantottam jó pár Bolyongót és Tükörlelkeket is, sprinteltünk egy jót Zsuzsival, hogy elérjük a vonatot, ami még időben hazarepít minket.

Másnap jött Győr. Már reggel is éreztem, hogy valami nincs rendben, pedig alig vártam a győri kiruccanást, hiszen ezzel szimbolikus jelentőségű helyre "vittem" a Bolyongót turnéztatni. Erre mi történik? Már az odafelé vezető úton beüt a hányinger. És összeteszem a két kezem, hogy volt a közelemben egy Zsuzsi, aztán pedig egy Nita, aki a szó legszorosabb értelmében megmentette az életemet azzal, hogy gyógyszerrel és citromos vízzel várt minket a győri Libriben. Vannak mondatok, amiket sosem fogok elfelejteni, még akkor is, ha szédelegtem... ("Egyébként nem versz át, tudom, hogy másnapos vagy, azért kellett a citromos víz" - kaptam meg Nitától, aki akkor már beleolvasott a Bolyongó elejébe.) Szóval itt is szeretném neki örök hálámat kifejezni azért, mert életmentősdit játszott a kedvemért! Ígérem, ha legközelebb találkozunk, nem leszek holtsápadt és használhatatlan.

A rosszullétnek köszönhető az is, hogy a győri dedikálásból sajnos nem sok maradt meg nekem. De azért két pillanat erősen bevésődött. Egy, amikor egy csapat tini vágott át előttünk a Baross Gábor úton, és az egyikük, egy lány meglátta a dedikáló asztalocskán díszelgő Tükörlelkeket, felsikkantott, és a könyvre mutatva közölte a társaival, mennyire imádja a könyvet. Tovább mentek, én pedig fogtam magam, és utána kiáltottam: "Tetszett? Amúgy én írtam." Erre hatalmas szemeket meresztett, és ketten is visszajöttek hozzám a csapatból, hogy közös képet készítsünk. Nagyon cukik voltak. A másik őrült pillanat, ami megmaradt: elsétált előttünk egy tetovált srác, akinek a lábszárán egészen véletlenül kiszúrtam egy hatalmas magyar kártyát, sőt, az agyam pillanatok alatt regisztrálta, hogy tulajdonképpen egy piros hetest(!), úgyhogy akkor már a szédülés olyan fázisában voltam, hogy minden mindegy volt. Utána kiáltottam: "De jó, magyar kártya! Az én főszereplőmnek is van olyan tetkója..." Visszafordult, ránk vigyorgott, megnézte a Bolyongót magának, aztán intett egyet, és tovább bandukolt. Két perc elteltével odanyöszörgöm Zsuzsinak: "Zsuzsi, én az előbb tényleg rákiáltottam egy tetovált gyerekre?" "Ahogy mondod." "Oké. Akkor ez már egy új szint."

Szombaton Budapest, Vörösmarty tér. A szokásos tömeg, őrült könyves forgatag várt, de még mindig elég sápadtan festettem. Viszont felvidított, hogy milyen sokan toppantatok be hozzám! Volt, akitől egyenesen hátast dobtam, többek között Soltól, aki meglepett egy fából készült Tükörlelkek plakettel/könyvjelzővel, aminek a hátoldalán egy YouTube-link virít, ami ehhez a zenéhez vezet. Sol ezt a dalt a Tükörlelkek elolvasása után írta, úgyhogy képzelhetitek, mennyire meghatódtam, amikor felfogtam, tulajdonképpen mi is ez az ajándék.

Ami még tök kellemes volt, hogy Vivien Holloway és Gabriella Eld írónők is elkóboroltak felém, hogy megtapizzák a Bolyongót, ami azért esett jól, mert se időm, se túl egészséges szervezetem nem volt ahhoz ezen a Könyvhéten, hogy szétnézzek és beköszönjek az ismerős kiadókhoz, írókhoz. Még Teklával is összefutottam, ami már csak hab volt a tortán.

Pécset nagyon vártam. Méghozzá azért, mert két cukorfalat olvasóm is előre felkészített rá Instán és Facebookon, hogy ők bizony jönnek. És jöttek! Megölelgettem, megpuszilgattam őket. Nagyon meghatódtam, hogy végre tudtam velük találkozni, és az egyiküktől még egy saját készítésű karkötőt is kaptam. Neki is van egy ugyanolyan, úgyhogy ez, kérem szépen, barátságkarkötő, akárhogy is nézem. És hozzá a saját kertjükből szedett levendulacsokor, amiről rögtön Míra jut eszembe... Szóval úgy minden a helyén volt! És még mindig nem áztunk el, pont a dedikálás után szakadt le az ég, amikor már úton voltam.

Szeged azért volt különleges, mert időben odaértünk, és amíg a dedikálás kezdetére vártam, gyorsan, frissen készítettem egy képet a Dugonics téren arról a pontról, ahol a fejemben Péterfi Kriszti ücsörgött az anyukájával a Tükörlelkek második részében. Aztán jöttek a drága olvasók, arról nem is beszélve, hogy három aranyos leányzó épp a dedikálás végére ért be, busszal jöttek suli után, de még sikerült összefutnunk - éreztem én, hogy picivel tovább kell maradnom. Valamint, a szegedi Libriben hagytam egy plusz dedikált példányt a Bolyongóból. Na, arra kíváncsi lennék, hogy megtalálta-e már valaki!

A bajai dedikálás (kicsiny szülővárosom) tulajdonképpen évek óta lóg a levegőben, és nagyon-nagyon örültem neki, hogy végre összejött! De arra nem számítottam, hogy olyan sokan eljönnek. Az hagyján, de sokan jöttek a régi sulimból is, a III. Béla Gimnáziumból! Volt időnk kicsit beszélgetni is a lányokkal, sokak barátnőinek dedikáltam legalább egy könyvjelzőt, ha már nem tudtak ott lenni. Féltem, hogy az eső elmossa a kedvet arra, hogy az olvasók eljöjjenek hozzám Bolyongózni, de végül a bajai találkozó az egyik legkellemesebb élmény volt, így a Könyvhét után két nappal. Nekem így volt teljes a Könyvhét - csütörtöktől szerdáig.

Sok mindenkinek meg kell köszönnöm az elmúlt hetet; a debreceni, pécsi, szegedi, győri Libri Könyvesboltoknak, akik mindenben a segítségünkre voltak! Ezen kívül a bajai Lírának. Nem beszélve a kiadómról, a Ciceró Könyvstúdióról. Hajdú-Antal Zsuzsinak is köszönet, hogy elviselt!

És persze nektek vagyok a leghálásabb, drága olvasóim, akik sorban álltatok a harminc fokban, siettetek a buszhoz, hoztátok a könyveket, rám mosolyogtatok, megleptetek a szavaitokkal, apróságaitokkal, lelkesedésetekkel! Nagyon sokat jelentett ez nekem, el se tudjátok hinni, mennyit. Köszönöm!

Szóval vége a bolyongásnak - azt most már Norbira bízom. Jó olvasást kívánok hozzá, és szép nyári szünetet nektek!

Béke, szeretet, napfényeső, rocknroll,

Dóra xx

Könyvheti dedikáló turné, Bolyongó előrendelés, beleolvasó

Sziasztok!

Ahogy a cím is mutatja, most egy csomó izgalmas infóval foglak elárasztani benneteket. Na, vegyük szépen sorba!

Először is, már előrendelhető a Bolyongó, a Gabo webshopjában nem kevesebb, mint 30% kedvezménnyel tehetitek kosárba! Ezen kívül már a Líránál, a Librinél, és a Bookline-on is megtaláljátok a könyvet előrendelésben.

Másodszor, van egy hiperszuper meglepetésünk számotokra, ami nem más, mint egy kis (nem is olyan kicsi) beleolvasó a regénybe! Hogy pontos legyek, a teljes első fejezetről van szó. Aki úgy gondolja, hogy kibírja azt a szűk három hetet a megjelenésig, rá ne kattintson a beleolvasóra! :D Aki viszont nem bírja ki, ITT elolvashatja az első fejezetet.

Harmadszor. Ha elolvastad az első fejezetet, már találsz is benne egy dalt. Tudjátok, hogy megy ez nálam: már el is készítettem a Bolyongó lejátszási listáját a YouTube-csatornámon, amire egyelőre még csak azt az egy dalt tettem fel. Megjelenéskor bővítek, nyugi! :)

Negyedszer! A legeslegjobb! Az idei Ünnepi Könyvhét igazán különleges lesz számomra, mert végig fogom turnézni az egészet Hajdú-Antal Zsuzsannával, a Léggömbök és az Utánad c. regények szerzőjével! Zsuzsit imádom, úgyhogy szerintem nagyon jól megleszünk egymás mellett öt napig! :) És hogy hol találkozhattok velünk?

- Június 7-én csütörtökön Debrecenben

- Június 8-án pénteken Győrben

- Június 9-én szombaton Budapesten

- Június 10-én vasárnap Pécsen

- Június 11-én hétfőn Szegeden

A legtöbb városban délután 15 órától dedikálunk, a pontos helyszíneket később hozom. Illetve június 9-én szombaton a Vörösmarty téren 16 órától fogok dedikálni. Tudom, hogy ez "mindössze" öt helyszín, de nagyon bízom benne, hogy a jövőben még több városba el tudok jutni hozzátok! Nagyon várom, hogy találkozzunk végre Budapesten kívül is! A Facebook-oldalamon eseményeket és pontos helyszíneket is megosztok majd veletek, szóval érdemes néha oda kattintgatni. A dedikálásokra pedig nyugodtan hozzátok magatokkal a Tükörlelkeket is, aláfirkantok én mindent a Bolyongó mellett! A könyvek természetesen kaphatók lesznek a dedikálások helyszínén.

El se tudjátok képzelni, mennyire várom már a Bolyongó megjelenését meg ezt az egész Könyvhetesdit! Juppííí! :))

Addig is béke, szeretet, napfényeső, rocknroll,

Dóra xx

Bolyongó teljes borító

Sziasztok!

Íme a teljes borító, fülszöveggel együtt.

Köszönöm ezt a gyönyörűséget Szabó Vincének, aki a Tükörlelkek borítóinak tervezése során is kitett magáért, de ezúttal valami egészen új szintre emelte a dolgot... :)

A regény napokon belül előrendelhető a gabo.hu-n és a legtöbb könyves webáruházban. A Facebook oldalamra ki fogom tenni az előrendelési linkeket. ;)

Katt a képre a nagyításért!

Papp Dóra: Bolyongó

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.

Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek...

OLVASS BELE A REGÉNYBE ITT!

Új regény: Bolyongó

Sziasztok!

A Könyvhétre, azaz június 7-re érkezik az új regényem, a Bolyongó. Egyelőre a borító címlapját hoztam nektek, de hamarosan érkezik a teljes borító a fülszöveggel együtt! 

Íme a gyönyörűség - Szabó Vince munkája.

A moly.hu-n már kívánság- és várólistára is tehetitek:
https://moly.hu/konyvek/papp-dora-bolyongo

Hamarosan érkezik a fülszöveg! Figyeljétek a Facebook oldalamat! ;)

Könyvfesztivál dedikálás, tavasz meg minden

Sziasztok!

Igen, igen, tudom, régóta nem firkálgattam ide, úgyhogy gyors és velős leszek, ez egy rövid update. Azért vagyok elérhetetlen meg megutálható meg alig válaszolós, mert az utóbbi hetekben jót tepertem a finisben, hogy meglegyek egy kézirattal. Igen, elkészült életem 6. kézirata, befejeztem, jupppíííí, örömujjongás! De még rengeteg munka áll előttünk, úgyhogy egyelőre csak annyit szeretnék mondani, hogy többet nem mondhatok. Na, értitek. :D Úgyis jövök a fontosabb részletekkel, amikor eljön az ideje.

Aminek viszont most jön el az ideje hamarosan, az a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amin idén is kint leszünk a Ciceróval. Pontosan április 22-én vasárnap délután 16 órától várlak benneteket nagyon sok szeretettel egy dedikálásra, a D22-es standhoz! 

Azt hiszem, röviden ennyi. Vége a télnek, éljen a napsütééés, embereeeek! :)

Béke, szeretet, napfényeső, rock n roll,

Dóra xx

Gaiman gondolatai az írásról

Szilveszterkor, pontosabban éjfél előtt három órával vagyunk. A kanapén ücsörgök, a mellkasomhoz szorítok egy könyvet, amivel épp most végeztem. Nem tudom visszatartani: még egy-két könnycsepp is kiszökik a szememből, miközben csak bámulok magam elé. Nem, ekkor még semmilyen alkohol sem kering a szervezetemben, arrébb volt még az éjjel tizenkettő és az újév.

Igazából Neil Gaiman írása részegített meg és indított meg ennyire, mert a végére értem egy nagyszerű írásokat és beszédeket tartalmazó esszékötetnek, A kilátás az erkélyről című válogatásnak. Bármit olvasok Gaimantől, mindig a hála az első, ami elönt a történet végén, ám ezzel a könyvvel nem csupán történeteket kaptam tőle... Valami egészen mást, amit nehéz szavakba önteni. Világnézetet, gondolkodásmódot, megélt történeteket, hibákat, küzdelmeket, fordulatokat, húsba vágóan valódi érzelmeket. És tanácsokat. Bizony, rengeteg tippet és apró széljegyzetet arról, hogyan is kellene felfogni ezt az írogatás, alkotás vagy történetfabrikálás nevezetű valamit.

Ebből a kötetből szemezgetek most. Jó, bevallom, ezt a bejegyzést kicsit magamnak is írom, hogy amikor beüt az írói krach, akkor csak elég legyen átfutni ezeket a idézeteket, és reméljük, azután már könnyebb elhinni, hogy minden rendben lesz. Talán nektek is segít. Hiszem, hogy segít, mert Neilről van szó, akinek egészen furcsán és csodálatosan működik a tolla: egyszerre elvarázsol, megrémít, felébreszt, megríkat, és megnevettet. A nyáron megkérdezték tőlem, mi annyira jó Gaimanben, milyen ő, mit szeretnek rajta olyan sokan, és én alaposan átgondoltam a választ. Azt feleltem, lenyűgözőnek tartom, hogy milyen alázattal áll hozzá a művészethez és a történetmeséléshez. Ezt most is tartom - ezért szeretem ezt az embert. És még olyan sok mindenért... Lássuk!

"Fiatal íróként szerettem elképzelni, hogy minden általam írt szóért én fizetek valakinek, ahelyett, hogy nekem fizetnének; jó módszer volt ez ahhoz, hogy fegyelemre szoktassam magam, arra, hogy csak a szükséges szavakat használjam."

"Az alkotó feladata, hogy felrobbanjon. Az irodalomtudósok feladata pedig az, hogy körüljárják a robbanás helyszínét, összeszedjék a repeszeket, megfejtsék, miféle robbanás történt, ki halt meg, mekkora kárt szándékoztak okozni a robbanással, és milyen közel jutottak ahhoz, amit elterveztek."

"Kétfajta jó író van. Az egyik lépten-nyomon az orrod alá dörgöli, milyen zseniális, a másiknak nincs szüksége ilyesmire. Gene Wolfe az utóbbi típusba tartozik. A történet izgatja, nem az önfényezés. Gene nem azért okos, hogy te hülyének érezd magad mellette. Azért okos, hogy te is okosabb legyél."

"Tolkien szavai és mondatai természeti képződményeknek tűntek, mint amilyenek a kőzetek vagy a vízesések, és ha úgy akartam volna írni, mint Tolkien, az olyan lett volna, mintha virágozni akarnék, mint egy cseresznyefa, mókus módjára fára mászni, vagy zuhogni, akár az eső a viharban."

"Mi, akik történeteket írunk, tudjuk, hogy megélhetésből hazudunk. De ezek jó hazugságok, igaz dolgokról szólnak, és az olvasóinkon múlik, hogy a lehető legjobb hasznát vegyék. Mert van valaki a világban, akinek erre a történetre van szüksége. Valaki, aki egészen más környezetben fog felnőni, és akiből e nélkül a történet nélkül más ember válna. És akinek ez a történet reményt, bölcsességet, jóságot vagy vigaszt nyújthat. Hát ezért írunk mi."

"A gyerekirodalomnál nincs fontosabb irodalom."

"Azóta az írók éppolyanok, mint a hétköznapi emberek (bár sokszor motyognak magukban és meredten bámulnak a semmibe, ahogy a macskák szoktak). A valódi arcuk csak a szavaik tükrében látható. Ezért olyan csalódottak az olvasók – különösen a fantasztikus irodalom rajongói –, amikor végre találkozhatnak kedvenc írójukkal, és kiderül, hogy az illető egy szürke, jelentéktelen alak. "

"Olvasd a könyveinket: ha jól figyelsz, itt megpillanthatsz mindent. Olyanok vagyunk, mint a régi korok istenei, mint a komédiások, trubadúrok és királyok. Világokat teremtünk, életet lehelünk a semmibe, szavakkal zsonglőrködünk az éjszaka cirkuszsátra alatt."

"Soha senki nem fogja ugyanazt a művet olvasni, mert az olvasó és a szerző egymással együttműködve építi meg a történetet."

"Átfésülte a Csillagpor minden egyes mondatát, próbált hasonló párhuzamokat keresni, és semmi, de semmi használhatót nem talált.
– Mire jó ez? – tette fel a kérdést, amely váratlanul éri azokat, akik abból élnek, hogy kitalált történeteket vetnek papírra.
– Ez egy tündérmese – mondtam neki. – Olyan, mint a fagyi. Boldoggá teszi az embereket, mire végeznek vele."

"Ha az irodalom maga a világ, akkor a fantasy és a horror két testvérváros egy fekete folyó két átellenes partján. A horror városa jóval veszedelmesebb hely, vagy legalábbis illene annak lennie – a fantasy utcáin viszont bárki egyedül is nyugodtan kószálhat."

"A fikció végső soron olyan hazugság, amely igazat beszél."

"A regények egy másik világot tárnak fel előttünk. Nem járt helyekre repítenek. És ha egyszer megismertük ezeket a világokat, úgy járunk, mint akik belekóstoltak a tündérek gyümölcsébe: soha nem lehetünk igazán elégedettek azzal a világgal, amelyben felnőttünk. Az elégedetlenség márpedig jó dolog. Ha elégedetlenek vagyunk, megváltoztathatjuk, jobbá tehetjük a világunkat, jobb helyként, más helyként hagyhatjuk hátra."

"Azt hiszem, talán abban állhatott Lewis zsenialitása, hogy olyan világot teremtett, amely valóságosabbnak tűnt, mint az, amelyben éltem. És ha a Narnia-meséket egy író alkotta, akkor én is író akartam lenni."

"Terry az a fajta csodabogár, aki szeret írni – és nem azt szereti, ha már megírt valamit, vagy a tényt, hogy ő egy író."

"Mint mondtam, huszonöt éves voltam ekkor, támadt egy regényötletem, és éreztem, hogy működni fog. Megpróbáltam megírni, és rájöttem, hogy az ötletem jobb annál, mint amennyire jó író vagyok. Folytattam az írást, de más dolgokról írtam, kitanulva a mesterséget. Húsz éven át írtam, mire arra jutottam, hogy most már A temető könyve is menne. Legalábbis ennél jobban már nem fog menni."

"A lehető legjobban írtam meg, amennyire csak tőlem telt. Csak így tudok bármit is megírni. Ez még nem jelenti azt, hogy jó is lesz. Pusztán annyit jelent, hogy az ember próbálkozik. De ami a legfőbb: azt a történetet írtam meg, amit el akartam olvasni."

"Bízz a megszállottságodban. (...) Kövesd a mániáidat. Arról írj, amiről írnod kell."

"Az ember sosem tudhatja, mikor mire lesz szüksége. Időről időre feladatokat adok magamnak, stílusgyakorlatokat - kötött versformában írok vagy régebbi korok, távoli helyek stílusát utánzom. Néha magam is meglepődöm, hogy milyen szépséget hozok létre. Máskor meg csak abban reménykedem, hogy véletlenül sem halok meg mielőtt még letörölhetem azt a dokumentumot, mert ha véletlenül a halálom után valaki megtalálja, és posztumusz megjelenik, hát belehalok a szégyenbe. De bármi is az eredmény, irodalmi szempontból mindenképp tanultam valamit."

"Olvassunk másokat, jó írókat, még olyanokat is, akik más műfajban alkotnak, hogy lássuk, ők hogy oldják meg. (...) Tanuljunk."

"Íróként pedig mesélj olyan történeteket, amilyeneket csak te tudsz. Olyan sztorikat írj, amik csakis belőled törnek elő, olyanokat, amiket magadnak mesélsz, ha magadban vagy. Olyanokat, amik kicsit túlságosan is sokat felfednek rólad a nagyvilágnak."

"Ha van olyan (...) projekt, amiről mindig is álmodoztál, gyerünk, fuss neki, csináld meg. Ha nem jön össze, hát nem jön össze. Legalább megpróbáltad. Ha meg összejön, akkor az jött össze, amit mindig is meg akartál csinálni."

A végére hagytam a kedvencemet. Ebből jöjjön egy kis rész magyarul, de a teljes beszédet eredetiben megnézhetitek videón is, amit belinkelek:

"Megszökött a férjed egy politikussal? Alkoss! Egy mutáns óriáskígyó eltörte és megemésztette a lábadat? Alkoss! A nyomodban liheg az adóhatóság? Alkoss! Felrobbant a macskád? Alkoss! A neten azt írják, hogy ostoba vagy, aljas szándékok motiválnak, ráadásul mások már régen megcsinálták ugyanezt? Alkoss!"

Köszönjük, drága Neil! Szeretünk. :)

Béke, szeretet, napfényeső, rocknroll,

Dóra xx