Jó ránézni arra, hogy 2017. Elönt a magabiztosság, a kíváncsiság és belém férkőzik egyfajta elégedett, meleg érzés, ettől lesz szexi számomra 2017. A tavalyi év minden szempontból egy átmeneti kísérlet volt nekem, megjártam a poklot és voltam a mennyországban is; a hullámvasút és a hullámvölgy nem eléggé kifejező arra, ami 2016-ban történt velem. Ennek következtében értékes leckékkel gazdagodtam, és emiatt vagyok ennyire magabiztos, ha 2017-re gondolok. Tanultam, tapasztaltam, erősödtem, lélekbúvárkodtam és még jobban elmerültem saját magamban, megismertem, mire van szükségem ebben az életszakaszban. Így jutottam el odáig, hogy felszabadultan hagyom magam mögött 2016-ot, és már most imádom 2017-et.
Na, de lassítok kicsit, mert ez a bevezető elég nagy katyvasz lett. Utoljára nyár végén írtam önértékelést, úgyhogy megragadnám az alkalmat és összegezném az elmúlt 4-5 hónapot. Hú gyerekek... azt mondják, egy év alatt sok minden megváltozhat, de azt nem gondoltam volna, hogy alig fél év alatt is teljesen új emberré válhatsz. Pedig határozottan olyan érzésem van, hogy velem valami hasonló történt. Kezdjük ott, hogy szeptemberben és novemberben is jelent meg könyvem, és mindkét regénnyel egy sorozatomat zártam le, szóval képzelhetitek, ez milyen elégedettséggel tölt el: nagyban hozzájárult a belső békém kiegyengetéséhez, hiszen ez most olyan, mintha két kör egyszerre zárult volna be. Az egyik 17 éves korom óta, a másik 22 éves korom óta volt nyitva, és egyszerre kerültek a helyükre. Az írással kapcsolatban elönt a teljesség érzése: folyton azt hajtogatom, hogy az egyik legbiztosabb pont az életemben, úgyhogy most már új vizekre evezhetek, hiszen az újévbe is átírtam magam, és január 1-jét is írással töltöttem, nem véletlenül. Nem aggódom, tele vagyok ötletekkel, az írás fix és sérthetetlen temploma a lelkecskémnek. :)
A fél évvel ezelőtti értékelésemből simán kitűnik, mennyire nem voltam rendben önmagammal. Viszketésféle érzés jött rám akkoriban. Egyfolytában nagy sétákat tettem, és nem tudtam megnyugodni. Baromi idegesítő volt, hogy nem tudtam rájönni, mi a gond. Nos, ez megszűnt. Hogy mi kellett hozzá? Magamba szálltam. Ez a legeslegjobb szó arra, ami történt velem: az új élmények és találkozások, az ismeretlen és ijesztő kipróbálása segített abban, hogy felismerjem, mire van szükségem, milyen is igazából a személyiségem, ki vagyok én pontosan. Feszegettem a határaimat, a filozófiába és spirituális irodalomba is belekóstoltam (ez tutira meg is marad, mert nagyon megszerettem), ezáltal is sikeresnek mondhatom az önismereti utazásomat, amit nyár végén emlegettem először. Nagyon sokan segítettek ebben. A családom, a barátaim, az írás, a keleti vallásfilozófia, Csernus doki, Müller Péter, egy csomó új zene, amit az utóbbi hónapokban ismertem meg, Mateo Solék a Lonerwolf.com-ról, és nem utolsó sorban az olvasóim. Szerintem még mindig nem tudjátok, milyen sokat jelent nekem minden aprócska visszajelzés, amit a könyveimmel kapcsolatban kapok tőletek. Szeretlek benneteket! :)
Szóval az önismereti tréning konklúziója a következőképpen hangzik:
- Nagyon fontos, hogy képes legyél megteremteni a belső békédet. Hogy rátalálj egy helyre, ahová vissza tudsz lépni önmagadba és lenyugtatni a háborgó lelkedet és fejecskédet.
- Azért kell nyitottnak lenni az ismeretlenre, mert csak így tudod megérteni, ki is vagy valójában. Csak a határok feszegetésével tudod felismerni, mit jelent az, hogy hűtlen lettél önmagadhoz vagy méltatlanul viselkedtél a saját értékrended értelmében.
- Az egódat megpróbálod fenntartásokkal kezelni, és mindennap teszel annak érdekében, hogy alázattal végezd a saját feladatodat a körforgásban, aminek mindannyian része vagyunk.
- A harmónia és a boldogság több pilléren nyugszik, a test-lélek-szellem hármas karbantartása a kulcs, és az, hogy hálát adok azért, ami megadatott ahelyett, hogy olyasmit hajszolok, aminek még nem jött el az ideje.
- A jelenben maradni és megélni azt. Talán a legfontosabb minden megfigyelésem közül.
Ez mind nagyon klisésen hangzik, ugye? Korábban én is így gondoltam, de aztán rájöttem, hogy ezek a szavak újra értelmeződnek, ha eljutottál addig a pontig, hogy önismereti tréningbe kezdj. Ehhez valószínűleg egyfajta töréspont kell, vagy csak annyi, hogy felismerd, helytelenül folyik az életed a medrében és elhatározod, teszel valamit ellene, érte. Új szabályaim vannak, amelyek napi szinten segítenek felismerni, hol a helyem a világban és mit is szeretnék elérni. Az utóbbi hónapokban kaptam válaszokat olyan kérdésekre, amelyekkel évek óta tanácstalanul szembesültem, de ehhez megint csak a határok feszegetése kellett. A legutóbbi önértékelésemben Punnanyt idéztem, azt írtam, szeretném megtalálni ebben a kaméleonkorszakban az origót, és végre úgy érzem, kijelenthetem: megvan. :)
Ezért várom annyira, mit tartogat számomra 2017. Van egy csomó tervem, amit meg szeretnék valósítani, ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy minden pénzemet rocksztárokra költöm. Merthogy képzeljétek, 2017 egy olyan év, amikor a kedvenc bandáim közül elég sokan úgy döntöttek, hogy meglátogatják Európa kicsi szívét és elveszik előlünk a mindennapi betevőt a jegyárakkal. Lehet, hogy úgy tűnhet, túlzásokba esek a zenével és a koncertekkel, sőt valószínűleg így is van. De én egyszerűen nem működöm élő zene nélkül, és néha fogalmam sincs, hogyan inspirálódnék, ha a zene nem lenne szerves része az életemnek. Egyébként ez is benne volt az önismereti időszakomban: hogy elfogadtam, ebből nem fogok egykönnyen kinőni, hiszen a véremben van. Nálam az írás és a zene olyan szimbiózisban élnek egymással, mint valami gombakultúra, ami megfertőzi az agyamat és így a végeredmény általában egy regény lesz.
A tesóm szokta mondani, hogy "Nincs megállás." Ennek fényében továbbra is dolgozom magamon, beleértve természetesen az életmódváltást, az öngyógyítást, az edzést. Fun fact: a leadott kilóim száma nemrég elérte a szerencseszámomat, és azért ez eléggé király érzés. Az utóbbi hetekben sokszor eszembe jutott, hogyha találkoznék a két és fél évvel ezelőtti énemmel, mit mondanék neki. Először is, amikor ő meglátna, totál kiakadna, és azt kérdezné: "Ez most komoly? Hogy jutottál el idáig? Ez lett belőled? Ööö... biztos ez? Ja amúgy jól nézel ki, hogy csináltad?" Én meg csendben maradnék. Visszafogott, titokzatos mosolyt kanyarintanék az arcomra, és valószínűleg nem felelnék neki semmit. Közben meg azt gondolnám: "Örülök, hogy ennyire naiv és mindentudó vagy. Örülök, hogy ennyire biztos vagy abban, merre vezet az utad. Pontosan ez kell ahhoz, hogy akkorát zuhanj, amekkorát kell. És akkor majd megérted, mi a lényeg." Ő meg addig a szeme sarkából lopva pillantana rám, mint valami gyogyósra, aki most szökött a zárt osztályról, és aztán valószínűleg otthagyna egyedül. Hát... végül is, valahol el kell kezdenie.
A tavalyelőtti évnyitó bejegyzésemben választottam egy verset, hogy meghatározza az év alaphangját, ez volt a The Road Not Taken Robert Frosttól. Tavaly ez kimaradt; lásd, mennyire szét voltam esve. Most is választok egyet, egy sokkal pozitívabb, egyszerű és nagyszerű darabot, ami inkább dalszöveg, mint vers. :)
Paddy and the Rats: Song of a Leprechaun
Across the silver river
Over the delphs and hills
To see the sun is shining bright
Above the greenest fields
I look for the maker of Éire
Who makes the world go round
Just wait a response patiently
But I just can hear a sound
Ooooooh
Look for my inner silence
And I need it to find in me
Ooooooh
Let's return to innocence
What we really have to be
I believe in God The Father
The maker of heaven and the earth
A place to call my home
I pray for Ireland
I believe in God the Lover
The wonder that love can do
Cause love is godsend in his son
As patient as so true
Béke, szeretet, napfényeső, rocknroll
Dóra xx
