Friss élmény számomra a Cyberbully c. film Maisie Williams (a Trónok harca Arya Starkja) remekelő főszereplésével. Csupán pár órája néztem meg, de úgy gondoltam, írok a filmben feszegetett témáról egy blogbejegyzést, hátha így még többen felfigyelnek rá. Ha csupán egy-két emberke nézi meg a filmet, már célt ért a küldetés.
Felgyorsult világunkban természetes, hogy az ujjaink oda vannak pillanatragasztózva az okostelefonokhoz, hogy minden egyes pillanatunkat megosztjuk a Facebookon, Twitteren, Instán. Ezzel nincs is semmi gond; mindenki azt oszt meg ebben a hatalmas, virtuális térben, amit csak akar. Én inkább arról szeretnék írni, ami szerintem manapság az internetes megosztásokkal kapcsolatban felmerülő egyik legfontosabb kérdés:
Hogyan őrizzük meg az egyediségünket, egyéniségünket a kommentek halmazában és a névtelen kommentelők által vezetett birkacsordában? Hogyan leszünk képesek megítélni, érdemes-e belefolyni egy netes vitába? Milyen stílus ragad át ránk a kommenthuszárok, lehúzó, trollkodó hozzászólások áradatában? Mi számít példamutatónak, kire hallgassunk, kire legyintsünk? Menőnek számít a trollkodás? Milyen következményekkel jár, ha valakinek beszólok a neten? Egyáltalán, ha elmondom a kissé kritikus véleményemet, az már beszólásnak számít? Ma már mindenki lehet kritikus? Kire hallgassunk?
Egy kérdésnek indult, de rengeteg lett belőle, mert bizony ez egy öngerjesztő ördögi kör, és a mai srácok sajnos ebben élnek. Megállítani nem lehet, a következményekkel számolni elkeserítő, a megelőzés felesleges energia- és időpazarlás. Akkor miért is írok most erről? Mert hiszem, hogyha sokszor elmondunk valamit, akkor az megragad. Mi az a valami, amit bele szeretnék ültetni az emberek agyába?
Úgy beszélj, úgy bánj másokkal, ahogy te is elvárnád másoktól, hogy veled beszéljenek, hogy veled bánjanak.
Ha ezt az egyszerű elvet magadévá teszed, máris megtetted az első lépést afelé, hogy ne válhasson belőled cyberbully, azaz a neten keresztül másokat lelkileg és/vagy pszichésen bántalmazó ember.
Elég csak abból kiindulnom, amit nap mint nap tapasztalok a fiatal, szárnyaikat bontogató írópalánták blogjain, a hozzászólásokban, vagy a blogos csoportokban: az értelmetlen, porig alázó, bántó lehúzás. Ó, én egyáltalán nem annak vagyok a híve, hogy gügyögve-fejetsimogatva vigasztaljuk a 12-13 éves írócskákat, akiket lehúztak a gonosz kommentelők. Nem, én annak vagyok a híve, hogyha egy neten közszemlére tett írásban hibákat találok (kezdő íróknál rengeteget fogok), akkor azt normális emberi hangnemben mondom el az írójának, és alternatívát hozok fel, példákat mutatok neki, segítek abban, hogy helyrehozhassa a hibáját. Hogy minek nincs abszolút semmi értelme? Kinevetni, kigúnyolni, megalázni, széjjelcincálni, lehülyézni, lenézni a másikat, aki hibázott. Ugyanis a folyamatábra így néz ki:
Megírja –> közzéteszi –> ocsmány stílusban a földbe tiporják, mert egetrengetően rosszul ír –> ha nincs acélból a lelke (általában nincs), úgy a megalázó kritika miatt depressziós lesz –> előbb-utóbb pszichológushoz kerül/elkezd gyógyszereket szedni/megvágja magát/stb., a fantáziádra bízom.
Hogy én ezzel azt mondanám, ne kritizáljunk másokat? Ó, dehogy! Egyáltalán tisztában vagyunk a kritika fogalmával? A szakmailag hozzáértő, építő jellegű véleménynyilvánítással? Igen, az kell, arra nagyon is szükség van, mert mindenkinek kell egy útmutató, segítő kéz, hogy fejlődhessen. Csak az irányt kell megmutatni, nem kell végig fogni a kezét, meg még jöhetnék itt Morpheus-féle klisékkel, de a lényeg egy és ugyanaz: ha értelmes hangnemben, kulturált, civilizált módon reagálunk AKÁRMIRE az interneten, azzal MINDIG többet érünk el, és MINDIG építünk, mint hogyha ocsmány, lehúzó stílusban csillogtatnánk meg a sokszor nem is annyira hozzáértő tudásunkat.
Sokat nem kérek, csak annyit, hogy mielőtt dühből vagy heccből vagy hirtelen felindulásból akarnál gyorsan reagálni valamire, várj egy percet, vegyél egy mély levegőt, és képzeld magad elé azt a szerencsétlent, akinek csak az ikonja van előtted, de valahol az ország/világ másik felén perceken belül magába zuhan a te kommented stílusától. Lehet, hogy végérvényesen elmegy a kedve attól, amiben éppen bizonyítani szeretne. Most még hibázik, mert fiatal. De lehet, hogy tíz év múlva az egyik legtehetségesebb lehetne belőle a területén. Arról nem tehet, hogy tinikorában érzékeny lelkületű. Arról viszont te tehetsz, ha lerombolod ezt az éppen csak megalapozott, álomként dédelgetett szellemvárat.
Gondold meg még egyszer.
És nézd meg ezt a filmet. :)
DC xx
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése