Az igazi Amerikai Horror Story

Felébredtem, de a rémálom továbbra is valóság.

Nem akartam erről külön írni, de hát itt vagyunk. Kialvatlanul és reményvesztetten. Virrasztottam egész éjjel, hogy élőben követhessem az amerikai elnökválasztást, mert örültem, hogy tanúja lehetek egy ilyen történelmi pillanatnak; nyilván nem most fogok nyavalyogni, hogy időben el kellene menni aludni. Reggel hétkor feladtam, bedőltem az ágyba, pedig még be sem érkezett az összes adat a szavazatok számlálásáról - kösz, azt már nem akartam végignézni, hogy hivatalossá válik az eredmény és tényleg megtörténik ilyesmi a szabadság országában.

Nézem, hogyan reagálnak azok az ikonok, akikre mindig is felnéztem. Nézem, hogy Rowling mennyire dühös a Twitteren. Nem fél odamondogatni a trolloknak. Gaga más taktikát választ, tőle valahol ezt is vártam: csitítani az indulatokat, és megerősíteni az embereket abban, hogy előbb-utóbb úgyis a szeretet győz a gyűlölet felett. Neil Gaiman kínjában cuki sünis videókat osztott meg, csakhogy legyen valami, ami felvidítja az olvasóit ezen a cudar napon. Billie Joe Armstrong csak egy kétségbeesett, arcát tenyerébe temető Szabadság-szoborral reagált az instagramon. Gerard reakcióját még várom, de tartok tőle. A legtöbben, úgy veszem észre, annyira sokkos állapotban vannak, hogy nem is tudják, mit posztoljanak az online felületükre.

Ja, hogy miért érdekel ez engem? A legkézenfekvőbb és legegyszerűbb magyarázat az, hogy érző emberből vagyok, és mindvégig reménykedtem abban, hogy az álmok országának lesz annyi esze, hogy jó példát mutasson egy egyébként is válságos társadalmi-politikai időszakban. Ha tovább kell magyarázkodnom, akkor azzal érvelek, hogy amerikai tanulmányokat folytattam az egyetemen, és azalatt a 3 év alatt felbecsülhetetlen értékű nyitott világszemlélettel és gondolkodásmóddal találkoztam. Nem vagyok USA-mániás, tudom, hogy több sebből vérzik az ország, kedvenc egyetemi tanáraimmal nagyon jókat vitáztunk a történelmi és kulturális problémákról. De kétségtelen, hogy ha az USA-ban megesik valami történelmi jelentőségű dolog, arra az egész világ odafigyel - a világgazdasági okokat most ne elemezzük ki. Leegyszerűsítve: mekkora lépésnek számított, amikor alig másfél évvel ezelőtt legalizálták a meleg házasságot! Emlékeztek, mennyire örültünk? És tudjátok, hogy az LMBT amerikaiak mennyire rettegnek most, hogy Trump kerül hatalomra? És, hogy az USA egyik beceneve a világ multikulturális olvasztótégelye, ahol elvileg bármilyen nemzetiség érvényesülhet? Akkor talán nem kellene falat építeni Mexikó határához.

Ez az elnökválasztás sajnos tipikus példája annak, hogy mit lehet elérni a durva, agresszív, támadó, hazug, pitiáner jellemmel, mint marketingeszközzel. Trump elhitette a néppel, hogy értük van, haverként szólítja őket, megvan hozzá a karizmatikus celeb személyisége, hogy vonzza a csillogást kutató amerikai szemeket és füleket. A csillagokat is leígérte az égről az amerikai embereknek, akik a megváltójukat látták meg benne. Sokan azt mondják, ezen a választáson két rossz közül kellett választani. Én azt mondom, ha Clinton a kisebbik rossz, ő legalább egyenes, tényszerű válaszokkal tud reagálni egy elnöki vitán, amikor a kampányáról kérdezik - ezzel szemben Trump csak egyetlen eszközt ismer: a gyanúsítgatást, porig alázást, sértegetést, pocskondiázást, cinizmust, támadást, és mellébeszélést. Zseniális a retorikája: tudja, hogy a drámát zabálja a nép. Tudja, hogy Hillary nem fog visszatámadni az ő mocskos eszközeivel, mert akkor nem lenne igazi demokrata. Mindvégig abban bíztunk, hogy ez a visszafogott, példamutató viselkedés, ami mögött valós politikai és nem összevásárolt iparmágnás tapasztalat húzódik, megnyeri az USA számára a rettegés nélküli jövőt. Hát, nem jött be. A gyűlöletkeltés nyert a józanság szava ellen - és ez fáj a legjobban. Szegény egykori egyetemi tanáraim, képzelem, hogy érezhetik most magukat...

Cudar világ jön, gyerekek, mert ezt az egész világgazdaság és politika megérzi majd. De mégis: én hiszek abban, hogyha már egy olyan példát mutatni kívánó nyugati nagyhatalom, mint az USA is teljesen kifordul magából, még akkor is küzdeni kell a józanságért. Mit lehet tenni, mi a fenét tehetünk ilyen helyzetben? Hiszen Amerika olyan távol van, és a politikai húzások töredékét értjük csupán. Nem kell feltétlenül értenünk. Egyvalamit lehet tenni: kinyitni a fülünket, és figyelni az objektív hírforrásokra. Tájékozódni, utána nézni a média által leközölt információknak. Elkezdeni gondolkodni végre. Kinyitni a szemünket, kiásni a fejünket a homokból, és körülnézni. Megkérdezni magunktól, hogy milyen világban akarunk élni 5, 10, 50 év múlva. Kiknek a kezébe engedjük át a hatalmat, akik a nevünkben hozzák meg az életünkről szóló döntéseket? Ez egészen ott kezdődik, hogy te miben hiszel, a szeretet vagy a gyűlölet, az építkezés vagy a rombolás elvében. Igen, megesik - elég gyakran -, hogy két rossz közül a kisebbik rosszat kell választanunk, de basszus, tegyük meg, mert igenis számít, képesek vagyunk befolyásolni a jövőt. Ott kezdődik, hogy elkezdesz gondolkodni és tájékozódni a témában. Valahol pedig ott végződik, hogy a nemzeted miniszterelnöke - mint a te gondolkodásod képviselője - felhívja telefonon az amerikai elnökválasztás nyertesét, és mondd neki pár szót.

De még az sem biztos, hogy itt kell végződnie. Rajtad is múlik.

BÉKE.
SZERETET.
NAPFÉNYESŐ.
ROCKNROLL.

Dóra xx