Nem igazán kedvelem az évet záró, összegző, számvető bejegyzéseket. Úgy gondoltam, inkább majd az új év elején írok egy kicsit, hogy lelkiekben felkészítsem magamat erre az ismeretlen, homályos útra, ami 2015-nek nevezi magát. Eszembe jutott a kedvenc Robert Frost versem, The Road Not Taken, és ez a vers arra késztet, hogy megpróbáljak – a realitás talaján egyensúlyozva – listát írni azokról a dolgokról, amelyeket el szeretnék érni ebben az évben.
Nézzük csak. Ami a legeslegfontosabb: szeretnék továbbra is kitartani az Olvasóim mellett, ami magában foglalja a következőket.
Legalább egy, dedikálással egybekötött író-olvasó találkozót szervezni. Kérdezitek, kéritek, és jómagam is mindenféleképpen szeretnék idén is találkozni veletek. Ha lehet, minél többször.
Befejezni, véglegesíteni a Helena 3. részét. Ezzel régóta tartozom: a felét megírtam, a másik fele vázlatokban roskadozik a HELENA nevezetű mappámban, vagy éppen a piros-kék jegyzetfüzetemben lapul, kidolgozatlan jelenetek formájában.
Teljes gőzerővel folytatni a Tükörlelkek projektet. Ez annyit jelent, hogy – mivel az első rész kéziratát már megírtam – komolyabban nekiveselkedni a második résznek. Ezt is be szeretném fejezni az idén.
A blogolást fenntartani, űzni minél nagyobb lelkesedéssel, még akkor is, ha nincs minden héten bejegyzés. Sallangbejegyzéseket nem szeretnék írni, pl. a Rólad elnevezésű menüpontot, a magasröptű gondolatok, és a mélyebb témák tárhelyét nem szeretném mindenféle szedett-vedett közhelyekkel megtölteni.
Folyamatosan tartani a kapcsolatot Veletek. Mindig meglepődöm azon, amikor egyikőtök először ír nekem, és rögtön úgy kezdi: „Remélem, nem zavarlak…”, vagy „Nem rabolom az idődet sokáig, csak annyit szerettem volna mondani, hogy…” Nem is tudjátok, hányszor vagytok Ti az örömöm okozói. Számtalanszor előfordult már, hogy a legjobbkor talált meg egy kedves Olvasó levele, és teljes mértékben feldobta az amúgy elég szerencsétlenre sikeredett napomat. Egyáltalán nem zavartok, sőt! Szívesen olvasom a soraitokat, ez nekem igazi csemege. Már maga a tény, hogy elolvastátok egy bejegyzésemet, az egyik regényemet, vagy akármimet, igazi megtiszteltetés, és ha ennek tetejében felkerestek, az olyan, mint egy zamatos gyümölcs, amit saját kezemmel szedhetek le az általam elültetett kis fáról.
De vissza a tervekhez. Személyes téren csupán annyi mondandóm van saját magamnak (mivel a szó elszáll, de az írás megmarad): figyelmeztesd magadat arra, hogy a múltat azért zártad le, mert volt hozzá kulcsod. Örülj ennek! Találj meg új ajtókat, még akkor is, ha iszonyatosan félsz benyitni rajtuk. Tedd meg, amit meg kell tenned, bízz az ösztöneidben, és támaszkodj azokra, akik sosem hagynának cserben. Ha pedig annyira hülye vagy, hogy elszaladsz egy lehetőség mellett, tanulj a saját hibádból; sőt, hibázz minél többet! Tudod, kifejezetten szeretsz hibázni. Annál több leszel.
Szerintem ez a legtöbbünkkel így van, nem? :)
Boldog új évet!
DC xx
Robert Frost: Járatlan út
Szétvált az út a sárga erdőn
De kár, hogy kétfelé nem mehetek! -,
Sokáig álltam, elmerengőn,
És néztem az egyiket ott, ahol eltűnt
A bozótban, ahogy kanyart vetett.
De a másikon indultam tovább,
Tán vonzóbb volt, nem is tudom.
Magas füve épp tapodásra várt;
Bár nagyjából ugyanannyi láb
Járt rajta, mint a másik uton,
Úgy nyúltak el aznap délelőtt
A tiszta avarban mind a ketten.
Hadd járjam végig ezt előbb!
De habár azt mondtam, visszajövök,
A visszatérést nem hihettem.
Ha kérdeznek majd, ezt felelem,
Sóhajtva, sok-sok év után:
Az út az erdőn kétfelé ment –
A kevésbé járt tetszett nekem,
És így lett mind ami lett, talán.
(Imreh András fordítása)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése